„Kossuth Lajos azt üzente…" címmel nyílik új időszaki kiállítás a Déri Múzeumban március 14-én, 15 órakor.
A megnyitón vendégeinket köszönti:
Közismert alkotó, Valkó László (1946) életműve előtt tiszteleg a Janus Pannonius Múzeum Képtári tárlatok pécsi műbarátoknak című sorozatának aktuális időszaki kiállítása. A november 23-án megnyíló és 2019. január 6-ig látogatható, Vonalakban című kiállítás domináns motívuma a vonal.
Sokoldalú és kiemelkedő kortárs képzőművésznek nyílt kiállítása három pécsi helyszínen. A török Ahmet Güneştekin Válasz és folytatás című eddigi legnagyobb, hazáján kívül rendezett gyűjteményes tárlatának ihletője az op-art irányzat. A Múzeum Galériában (Káptalan u. 4.) elhelyezett, vászonra festett olajképein túl szőnyegeit és foltvarrásait, valamint Kütahyából származó kerámiáit is megcsodálhatjuk két másik kiállítóhelyen, a Vasarely és a Zsolnay Múzeumban.
Bővebben: Török művész kiállítása Vasarely ihletésében Pécsett
Budapesten százötven, az öt vidéki partnervárosban pedig további száz programmal várta az érdeklődőket az idei Design Hét október 5. és 19. között. A rendezvénysorozat nagy sikert aratott mind a nagyközönség, mind a szakma körében. Bár a fesztivál hivatalosan véget ért, néhány kiállítás még látogatható a fővárosban, és országszerte is akad még program.
143 éve született, 86 éve halt meg gróf Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter
"Hozzá fogható tág látókörű, teremtő erővel bíró államférfiút a művelt világ egyetlen államában sem ismert."
Apponyi Albert
Bővebben: 2018. november 12. hétfő - 2018. november 18. vasárnap Klebelsberg Kuno Hét
Arany János születésének 200. évfordulójára született Pesty-Nagy Katalin szívéből és tollából, valamint Derzsi György lelkéből a Vörös Rébék című musical-ballada. A darabot 2018. november 5-én mutatják be Budapesten, a Papp László Sportarénában Homonnay Zsolt, Pásztor Ádám, Kecskés Tímea, Turek Miklós és Bucsi Annamária főszereplésével. A látványvilág főszereplői azonban igazán különleges emberek, a tatai Szent Gellért Autista Lakóotthon lakói.
Bővebben: Autista fiatalok rajzai a Papp László Budapest Sportarénában
A Déri Múzeumban szarmata és germán rituálék nyomába eredünk október 6-án, délelőtt tíztől négyig.
Bővebben: Áldozat a téren - barbárok mindenütt! - Déri Múzeum
Misztikusnak, különlegesnek egyaránt mondható a Távol-Kelet világa és a buddhizmus egy európai ember számára. Karnics Tibor fotóművész sem gondolta másként, amikor hét évig thaiföldi falvakban élt, majd a vallás felé fordulva buddhista szerzetesnek állt. Beavatás – Thaiföldi titkai címmel szeptember 27-én 17.00 órakor nyílik fotókiállítása a JPM Néprajzi Osztályán (Pécs, Rákóczi út 15.).
Bővebben: Thai képek, magyar „ecsettel” – fotókiállítás Pécsett
Az Ars Sacra Fesztivál rendezvényeire a belépés díjtalan.
Bővebben: AZ ARS SACRA FESZTIVÁL 2018 RENDEZVÉNYEI A KLEBELSBERG KULTÚRKÚRIÁBAN
Augusztus 17-én megnyílt a Let it be kiállítás, amely Benczúr Emesének az elmúlt másfél évtized munkáiból ad egy látványos, a ragyogás kétértelműségét középpontba helyező válogatást.
A kiállítás katalógusa megvásárolható a MODEM jegypénztárában.
A tárlat október 28-ig látogatható.
Bővebben: Let it be megnyitó, tárlatvezetések és kedvezményes katalógusok – Programok a MODEM-ben
Augusztus 17. és 20. között minden nap hosszabbított nyitvatartás szerint, délelőtt 10 és este 20 óra között látogathatók a kiállítások és a Zöld kilincs művészeti kávézó.
18-án, 19-én és 20-án este 18 órától tárlatvezetésekkel várjuk az érdeklődőket. Vasárnap a megszokott időben, 16 órától is indul a tárlatvezetés.
KIÁLLÍTÁSOK
Állandó kiállítások
Munkácsy Terem
Munkácsy Mihály: Krisztus-trilógia
„Fátyolsáv fények, csurranó színek”
Barcsay Jenő, Vajda Lajos, Ámos Imre, Korniss Dezső, Anna Margit és Bálint Endre művei
az Antal–Lusztig-gyűjteményből
Helyszín: MODEM földszint
A kiállítás 2018. augusztus 26-ig látogatható
Nyomdában az Impressziók katalógus!
Augusztus 7-től megvásárolható az Impressziók. Monet-tól Van Goghig, Matisse-tól Warholigkiállítás katalógusa.
A nagyszentmiklósi kincset 1799. július 3-án találta meg egy szerb szőlősgazda, Vuin Neru. Az évforduló miatt a Janus Pannonius Múzeum többféle kedvezménnyel várja látogatóit A puszták aranya – a nagyszentmiklósi kincs hiteles másolatai című kiállításban.
Bővebben: Különleges kedvezmények és tárlatvezetések július 3-án a nagyszentmiklósi kiállításban
Egy hónap múlva három kiállításon is megtekinthetjük a világhírű festőművész alkotásait
Három, különböző tematikájú Havadtoy-kiállítás is nyílik egy hónap múlva Budapesten és Szentendrén, így a látogatók igazán teljes képet kaphatnak a magyar származású, világhírű festőművész alkotói korszakairól. A július 13-án a Ludwig Múzeumban nyíló, 13 termen átívelő tárlat elsősorban a művész New York-i éveire fókuszál, mikor a 1970/80-as években Andy Warhol, Keith Haring, Yoko Ono, Donald Baechler gyakran vonták be művészeti projektjeikbe a fiatalon New Yorkba érkező, belsőépítészként dolgozó Havadtoy-t. Július 14-étől a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban a művész legújabb festményei és szobrai lesznek láthatóak, míg a július 16-án a Kálmán Makláry Fine Arts galériában nyíló tárlaton Havadtoy legújabb szitanyomatait tekintheti meg a közönség.
Új kamarakiállítás nyílt a pécsi Modern Magyar Képtárban (Papnövelde u. 5.) Kép és öltözet – 19. századi divatlapok a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményéből címmel.
Bővebben: Kép és öltözet – divattörténeti kiállítás a Modern Magyar Képtárban