Hírek
LUMEN kávézó
Kedves Vendégeink!
Szomorúan kell közölnünk veletek, hogy a Mikszáth tér 3. alatti házban működő nagylument rövidesen be kell zárnunk, mivel az épületet eladták. Utoljára április 18-án leszünk itt nyitva.
Ezt követően, 1-2 hetes üzemszünet után újranyitjuk a régi-új kislument, ahonnan a Mikszáth téri teraszt változatlan módon és méretben tudjuk majd kiszolgálni. A koncertek itt sajnos nem férnek már el, ezért ezek egy ideig szünetelnek.
DE: június első hétvégéjére tervezünk egy “Kifordulás” szabadtéri hétvégét a Mikszáth térre ÉS - nem akarjuk elkiabálni, de - rövidesen egy jó hírt is közölhetünk veletek, ugyanis az új nagyonnagylumen helyszínével kapcsolatos tárgyalások már igen előrehaladottak. A terveink szerint itt egy még izgalmasabb élőzenei programmal és szélesebb étel-ital kínálattal várunk majd benneteket.
Addig is, ebben az utolsó hónapban gyertek minél többen és minél többet! A fejleményekről tájékoztatunk.
A helyszínen rögzített koncertekből pedig még idén kiadvány jelenik meg a Prepost Records gondozásában, vinyl formátumban is!
Lumen
Azért egy bő fél hónapunk még van a régi helyszínen:
ÁPRILIS PROGRAM
>>”Szabad Zene” – főleg ad hoc zenekarok, alkalmi felállások, improvizatív koncertek, kortárs- és szabad zene, néha jazz és free jazz - minden kedd este a Lumenben!
>>Minden csütörtökön nép- és világzene, de alkalmasint kamara- vagy éppen kortárszene!
>>Szerdán és pénteken 19-24h – lemezjátszóház; kiváló dj-k, csakis vinylről játszanak hallgatósat és táncolósat, a hangulattól függően…
>>Szombatonként is koncertek program szerint – jazz, kortárs zene, sanzon, esetleg teljesen más…
A részletes programokról és az esetleges műsorváltozásokról a Lumen fészbuk oldalán tájékozódhatsz!
#szabad zene #kortárs zene # improvizáció #jazz #free jazz #ethno #folk #népzene #ethno-jazz #vinyl
A koncertekre a belépés ingyenes, a koncertek végén zenészeink számára adományokat gyűjtünk! Ha teheted, önkéntes hozzájárulásoddal kérjük, hogy támogasd fellépő művészeinket és kulturális programjainkat!
Koncertek kezdési időpontja: általában 20:30h vagy 21:00h (kivéve, amikor nem, ezt mindig külön jelezzük)
https://www.facebook.com/lumen.kavezo
https://www.facebook.com/monkeybusinessproductionbudapest/
A koncertek felvételei heti rendszerességgel forognak koncertszervezőnk rádióműsorában a Tilos-on csütörtökönként éjszaka:
További videódokumentációk:
https://www.youtube.com/user/popec23/videos
Részletes programleírás:
Április 1. szombat 21
SZELEVÉNYI, AJTAI & PORTELEKI
A viszonylag új keletű trió mindhárom zenésznek esszenciális sűrítménye jelenlegi zenei állapotának - igazi zenei bomba. Alapvetően szabadzenei indíttatású felállás, de múltkori Jazzaj-os koncertjük például gyakorlatilag egy hatalmas freejazz robbantás volt... Koncentrált és elementáris zene.
Szelevényi Ákos - szaxofon, kolomp, stb
Ajtai Péter - bőgő
Porteleki Áron - dob, brácsa
Április 4. kedd 21h
GERÖLY-CSEKE-AJTAI
Geröly úr immár hagyományosan a Lumenben (is) tartja születésnapját - mi mással, koncertezéssel. Így van ez idén is. Most egy olyan formációval játszik, akikkel így hármasban most debütálnak! Csütörtökön pedig a népzene sorozaton is hallhatjuk Geröly urat egy más zenei közegben muzsikálni.
Cseke Dániel – szaxofon
Ajtai Péter – nagybőgő
Geröly Tamás – dob
Április 6. csütörtök 20h30
KERÉNYI RÓBERT & GERÖLY TAMÁS
A két muzsikus autentikus gyimesi muzsikát fog játszani.
Kerényi Róbert a Tatros és a Szigony Zenekar alapítója, számos táncház meghatározó alakja. Színdarabokban muzsikál, pl Pintér Béla társulatában és a Bab Társulatban. Számos népzenei tábor alapítója, tanára. Egyik meghatározó alakja a mai népzenei kultúrának.
Geröly Tamás otthonosan mozog a zenei stílusok között, legyen az népzene, jazz vagy szabad zene, tudása és tapasztalatai igazán egyedi muzsikussá teszik.
Kerényi Róbert - furulyák
Geröly Tamás - ütőgardon
Április 8. szombat 21h
SOFIA LABROPOULOU & TIJANA STANKOVIĆ
A Budapesten élő hölgyek mióta felfedezték egymás azonos zenei érdeklődését rengeteget dolgoznak együtt. Zenéjük széles merítés a Balkán különböző vidékeiről, de a fókuszban nyilván saját zenei gyökereik vannak - a Balkán különböző országaiban élő görög és szerb kisebbségek zenéi.
Sofia Labropoulu Görögországból, Tijana Stanković pedig Vajdaságból, Szerbiából Budapestre költöztek, s itt egymásra találtak a közös zenei hagyományuk szeretetében. Magyarországi görög és szerb nemzeti kisebbségiként olyan zenét játszanak, amely eredeti szülőföldjükről származik és olyant is, amely más Magyarországon élő balkáni származású népek zenéje. Bartók Béla munkássága azt mutatja, hogy a balkáni népek zenei hantárai többnyire áthágják a nemzeti államok határait, s ennek tudatában vállalkoztak a saját zenei útjukra. Immár szinte egy éve arra vállalkoztak, hogy azokat a közép-balkáni tradicionális dalokat kutassák, amelyek különböző előadói stílusúak, és az egész régióra jellemző hasonlatosságok és különbözőségek is fellelhetőek bennük. Az asszimetrikus ütemmértékű zene annyira mélyen gyökerezik a balkáni zenészek lelkében, hogy Sofia és Tijana ennek tudatában kutatják a táncok, a vokális és instrumentális balkáni zene különböző ritmikai mintáit. Az ők Balkánjuk költői; viszonzatlan szerelemről, szívfájdalomról, sanyarú életről mesél.
A repertoárjukat olyan dalok alkotják, amelyeket nem nagyon játszanak a diaszporában lévő mai zenekarok, hanem inkább olyan dalok, amelyek az időtlen Balkánról származnak, ahol keveredik a jelen s a múlt, s a jövő érdektelen, dalok, amelyek gyermekkori emlékekből elevenednek meg, egykori televízió- és rádióműsorokból, de olyanok is, amelyek manapság lakodalmakban, kocsmákban és koncerttermekben szólnak.
A népzene ápolása egyúttal Bartók ama gondolatának is ápolása, amely szerint ennek a zenei örökségnek a jelentősége abban is megnyilvánul, hogy jobban megértsük történelmünket, a politikát és a nemzeti identitásunkat, továbbá segíti az egymás megértését és az egymás mellett élést.
Sofia Labropoulou – kánun
Tijana Stanković – ének, hegedű
Április 11. kedd 21h
HEIDIRCH ROLAND, GRENCSÓ ISTVÁN & BENKŐ RÓBERT „HAJÓNAPLÓ”
Ismét egy alkalmi trió a Szabad Zene sorozaton.
Lassú folyami zene, hajóvontákkal...
Grencsó István - szaxofon & fúvós hangszerek
Heidirch Roland - gitár
Benkő Róbert – nagybőgő
Április 13. csütörtök 20h30
LUMEN – NÉPI BÚCSÚ
A népzenei sorozat három évének muzsikusai búcsúztatják ezt a szép és emlékezetes időszakot. Autentikus muzsika és közös improvizáció várható rengeteg zenésszel!
Április 15. szombat 21h
SZELEVÉNYI ÁKOS & PORTELEKI ÁRON
Amióta Szelevényi ismét rendszeresen látogat haza Franciaországból igen aktív részese lett a immáron több generáció által pörgetett virágzó budapesti szabadzenei szcénának. Áronnal sok közös koncerten vannak már túl és közös munkájuk eredményeként hamarosan lemez is megjelenik.
Szelevényi Ákos – szaxofon és ütőhangszerek
Porteleki Áron – dob
Április 18. kedd 21h
PETER, NO PROBLEM! – Záróakkord / Feltámadunk!
A Mikszáth téri koncerthelyszínünk záró akkordját egy big band játssza az alkalomhoz illő dalokkal. (A felállás a Peter Problem zenekar egy mutációja.) Ám senki se szomorkodjon, lesz új, szebb, nagyobb koncerttermünk hamarosan! Feltámadunk! Csak az első felvonásnak van vége!
A koncert után pedig hatalmas buli, dj-kkel, italkészlet-felszámolással.
Cseke Dániel – szaxofon
Kapusi Viktor – szaxofon
Hegedüs Benedek – trombita
Pozsár Máté - orgona
Ajtai Péter – nagybőgő
Geröly Tamás - dob