Hírek

Indul a 25. Telekom VOLT Fesztivál

25 évvel ezelőtt 5 zenekarral és 800 vendéggel indult útjára a soproni Telekom VOLT Fesztivál története. Azóta több ezer hazai fellépő mellett százával fordultak meg világsztárok Magyarország egyik legnagyobb és legszerethetőbb fesztiválján, amelyet tavaly Európa legjobbjának választottak. A line-upban idén is világsztárok egész sora vonul fel: a Linkin Parktól Ellie Gouldingig, az Imagine Dragonstól Martin Garrixig. A nyitónapon második alkalommal adják át a Petőfi Zenei Díjakat. 

A VOLT mára egész Sopront belakta: a vendégszerető városban teraszokon, éttermekben, kávézókban programok, kedvességek várják a fesztiválozókat, de tovább bővül a fesztivál programja is. Idén először a világ számos pontjáról érkező látványos utcaszínházi műsor is várja a VOLTosokat, a zenei programok mellett pedig rengeteg előadás, beszélgetés, játékos vetélkedő részesei lehet a közönség. A városban a VOLT ART művész csoport, vagyis neves kortárs művészek alkotásai láthatóak egy hónapon át. A szervezők a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen egy köztéri SOPRON feliratot ajándékoznak a városnak, amelyet kortárs művészek a VOLT helyszínén dekorálnak, a “Csillagok Városa” produkció keretében pedig többek között a Linkin Park, az Imagine Dragons és Ellie Goulding székével gazdagodik Sopron.

Az idén hatnapos Telekom VOLT Fesztiválra Európa számos pontjáról 170.000-nél is több vendéget várnak Sopronba június 26-tól.

 

25. Telekom VOLT Fesztivál – linkek:

 

A 25. Telekom VOLT Fesztivál himnusza

Sopron, a Csillagok Városa 

Telekom VOLT Fesztivál 2017 tv spot

Petőfi Zenei Díj 2017. június 26.  

VOLT Allstars + Zävodi: Jelszó: LOVE

Az első VOLTot nem lehet egy lapon említeni a maival. Amíg 1993-ban mindössze 800-an voltunk jelen, addig tavaly már 150.000-en és idén még több vendéget várunk. A fesztiválturizmus igazi húzóágazat lett idehaza, mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy ennek egyik zászlóshajója lehet a Telekom VOLT Fesztivál. A legnagyobb érdeklődés a Linkin Park első magyarországi koncertjét kíséri, amelyre a napijegyek már elővételben elkeltek, de bérletek még a helyszínen is kaphatók. A VOLT ma már nemcsak a Lővéreket lakta be, de szerte a városban éttermekben, kávézókban, klubokban és teraszokon programok, kedvességek, látványosságok várják a látogatóinkat. De bővül a fesztivál kínálata is: a világ több pontjáról utcaszínházi produkciók érkeznek hozzánk.” – mondta el Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál alapító-főszervezője.

 

Pár évvel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy abból a hangulatból és abból a felfokozott figyelemből, amely a VOLT kapcsán Sopronra irányul, szeretnénk egy darabot konzerválni a városban. Ekkor indítottuk útjára a “Sopron, a Csillagok Városa” projektet, amely keretében évente 5 világsztárt Ef Zámbó István alkotásával, egy-egy közterületi székkel ajándékozunk meg. Idén már harmincnál is több világsztár székét próbálhatják ki és szelfizhetnek ott azok, akik Sopronban járnak – a napokban avatjuk fel az Iron Maiden, a Slayer, Wiz Khalifa és az Axwell Λ Ingrosso páros székeit, de természetesen a Linkin Park, Ellie Goulding, Martin Garrix, az Imagine Dragons és a Pendulum is számíthat idén az ajándékunkra” – tette hozzá Fülöp Zoltán, a VOLT másik alapító-főszervezője.

 

 

 

Világsztárok a VOLTon

Először ép fel hazai közönség előtt az amerikai Linkin Park legénysége és éppen a jubileumi Telekom VOLT Fesztiválon. Nem csoda, hogy a napijegyek már elővételben elkeltek, ezen a napon 45000 vendéget várnak Sopronba. Azok, akik nem jutottak jegyhez, ötnapos bérlettel még ezen a napon is jelen lehetnek. Előttük a Subscribe lép színpadra, akik csak a VOLTon szerepelnek idén, utánuk pedig a Brains-é a főszerep.

Idén is két nagyszínpad épül egymás mellett a VOLTon, ahol kora délutántól éjszakáig egymást váltják a jobbnál-jobb koncertek, számos műfajban.

 

A hétfői, nulladik napon a II. Petőfi Zenei Díj rendkívül látványos díjátadó showján a legnépszerűbb magyar előadók adják egymásnak a színpadot, majd a show végeztével az az egyik legzseniálisabb elektro-titán, Fatboy Slim tér vissza Sopronba.

A szerda a VOLTra jellemző éles váltásoké a Telekom Nagyszínpadon, hiszen az amerikai metalcore banda, az Of Mice & Men után az angol pop-szupersztár, Ellie Goulding ad koncertet, végül a Wellhello zárja az #elnöki napot. Az OTP Junior - Petőfi Rádió Nagyszínpadra Daytonból érkezik a The Devil Wears Prada.

Csütörtökön a 25. Telekom VOLT fesztiválon ünnepi 25. születésnapját a Rapülők. Gesztiék után a magyar fesztiválok egyik legnagyobb kedvence, az idei VOLT-himnusz szerző-előadója, a Punnany Massif játszik, utánuk pedig a 2016-os év Nr.1. DJ-jének választott 21 éves holland DJ-producer, Martin Garrix tol egy ultraerős és igencsak látványosnak ígérkező szettet. Akik könnyedebb, modern popra vágynak, azoknak a Grammy-díjas brit énekesnő, Jess Glynne és a Years & Years koncertjét ajánljuk.

 

Pénteken az angol post-hardcore/electronicore négyes Enter Shikari zúz, a négy év után új albummal jelentkező, Grammy-díjas Paramore-t pedig az ausztrál drum and bass - elektro trió, a Pendulum végre újra egy élő show-val váltja, míg a másik nagyszínpadnál Rúzsa Magdi, a Kiscsillag, és a Tankcsapda dalaira telik majd meg a küzdőtér.

 

Az utolsó nap legalább annyira eklektikusan alakul, mint a korábbiak, hiszen ekkor lép színpadra a kultikus brit hard rock csapat, a The Cult, utánuk a szintén Grammy- és ötszörös Billboard Awards győztes Las Vegas-i rockzenekar, az Imagine Dragons zenél, az idei VOLT Telekom Nagyszínpadának programját pedig az ausztrál EDM duó, a Knife Party programja zárja. Biztosra vehető, hogy hozzájuk hasonlóan sokan várják a Halott Pénz, a Quimby és Majka nagyszínpados koncertjét, ugyancsak a zárónapon.

II. Petőfi Zenei Díj

 

Június 26-án, a Telekom VOLT Fesztivál nulladik napján második alkalommal adják át a Petőfi Zenei Díjakat a hazai könnyűzene kiemelkedő szereplőinek. A gálán 8 kategória legjobbjait díjazzák, a magyar pop egyik ikonikus alakja, Demjén Ferenc pedig életműdíjat vesz át. Ebből az alkalomból a VOLT Allstars + Zävodi dolgozta fel a művész 1972-es Jelszó: LOVE című dalát.

 

A két és fél órás programban különleges műsorszámok váltják egymást, hazai és világsztárok részvételével. Egyedi show-val érkezik a Brains, a Vad Fruttik és az Animal Cannibalst, a Hősöket, Denizt és Sub Bass Monstert tömörítő RAP ALLSTARS formáció, itt mutatja be élőben a VOLT Fesztivál idei himnuszát a Punnany Massif, Charlie és Pásztor Anna közreműködésével. Egy különleges produkcióval érkezik a Tankcsapda, a Lóci játszik, a 4. Nagy-Szín-Pad! verseny idei győztese, valamint Benji, A Dal akusztik verseny első helyezettje. A Petőfi Zenei Díj egyik csúcspontjának lép színpadra a Mindenki című Oscar-díjas filmből megismert Bakáts Téri Ének-Zenei Általános iskola kórusa a Halott Pénzzel együtt, amely csak ezen az estén lesz látható-hallható. Ugyancsak egyszeri és megismételhetetlen show-nak ígérkezik a VOLT Allstars + Zävodi feldolgozásában megszólaló Jelszó: Love, amelyben 15 hazai popsztár áll színpadra. A show nemzetközi sztárvendégeként az Alle Farben egy élő programmal jelentkezik, a gála végén pedig Fatboy Slim ad kétórás koncertet.

A Petőfi Zenei Díj-gálát a Duna World, a Petőfi TV és a PetőfiLIVE élőben közvetíti.A Petőfi Zenei Díj szobra Verebélyi Diána képzőművész alkotása.

 

 

A Petőfi Zenei Díj év zenekara kategóriájának győztese egy olyan tárggyal gazdagíthatja a próbatermét, amire nagyon sokan csak vágynak: a Soproni jóvoltából egy sörcsapot, valamint hozzá havonta egy 20 literes Soproni Klasszikus hordót kap ajándékba az elkövetkezendő 12 hónapra!

 

 

Demjén Ferenc életműdíjas

 

2016-ban Bereményi Géza kapta az I. Petőfi Zenei Díj életműdíját, amit idén a magyar popzene egyik legjelentősebb alakja, Demjén Ferenc vesz át Sopronban.

Ebből az alkalomból a 15 hazai popsztár közreműködésével létrejött VOLT Fesztivál Allstars különleges meglepetéssel tiszteleg a popikon előtt: a tehetséges, fiatal producer-dalszerző, Závodi Marcel feldolgozta Demjén Ferenc 1972-ben született szerzeményét, a Bergendy Zenekar Jelszó: Love, szeretet című himnuszát. A dal 2017-es verziójában Deniz, Eckü, Járai Márk, Herrer Sári, Hien, Kama, Király Viktor, Mező Misi, Lábas Viki, Odett, Puskás Peti, Rúzsa Magdi, Szivák Zsolt és Szűcs Krisztián adja egymásnak a mikrofont.

Demjén Ferenc a legfiatalabb generáció számára is igazi példakép, ezt jól mutatja az is, hogy a felkérésre mindenki azonnal igent mondott. A dal rögzítésekor minden résztvevőt arra kértek a szervezők, hogy egy emlékkönyvben üzenjenek a művésznek. Ezeket a sorokat június 26-án, a Petőfi Zenei Díj-show keretében, a Telekom VOLT Fesztiválon adják át Demjén Ferencnek. (A Jelszó: Love 2017-es verziója május 15-én reggel, a Petőfi Rádió műsorában hangzott el először, a hozzá forgatott videoklip pedig a Petőfi Zenei Díj sajtótájékoztatóján, valamint a YouTube-on debütált.)

A dalt a felsorolt művészek részvételével élőben csak egyetlen alkalommal, június 26-án, a Petőfi Zenei Díj-show-ban, Sopronban láthatja a közönség, viszont a Telekom VOLT Fesztivál CD-válogatásán is szerepel. Érdekesség: ezt a dalt pontosan 30 évvel ezelőtt a népszerű, Poptarisznya című műsor felkérésére az akkori legnagyobb popsztárok közösen előadták, nagy sikerrel.

Hat éve indult a Csillagok Városa projekt: a Soprinba érkező sztároknak a Telekom VOLT Fesztivál Ef Zámbó István képzőművész egyedi alkotásait, egy-egy közterületi széket ajándékoz. Ezeket a világsztárok kipróbálják, dedikálják és a városnak adományoznak, örök emléket hagyva velük Sopronban. Ma már több mint 30 világsztárnak van saját köztéri bútordarabja, és ez a szám minden évben gyarapodik. Tavaly az Iron Maiden, a Slayer, az Axwell Λ Ingrosso EDM-páros, Ella Eyre és Wiz Khalifa kapott saját ülőalkalmatosságot, amelyek még az idei VOLT előtt helyükre kerülnek és a fesztivál ideje alatt bárki kipróbálhatja őket, szelfizhet velük. A város különböző pontjain megtalálhatók többek között Jared Leto, Paul Kalkbrenner, a The Prodigy, Moby, Steve Aoki, a Billy Talent, Fatboy Slim, Slash, a Papa Roach vagy a The Hurts székei is. Az idei évben a Linkin Park, Ellie Goulding, Martin Garrix, az Imagine Dragons és a Pendulum székeivel gazdagodik a Csillagok Városa.VOLT ART

 

A VOLT negyed évszázados jubileumát egy különleges, nagyszabású kiállítással ünnepli a soproni belvárosban, a Liszt Ferenc Kulturális és Konferencia Központ Munkácsy-termében. A tárlat a VOLT ART GROUP művészeinek munkáját tömöríti, közöttük azokat, amelyek az elmúlt években a VOLTon születtek. A tárlaton Bada Dada, Bukta Imre, drMáriás, ef Zámbó István, Fehér László, feLugossy László, Győri Márton, Kiss Tibor, Magyarósi Éva, a Nem mi voltunk! crew, Sinkovics Ede, Soós Nóra, Szurcsik József, Töttös Kata, Verebélyi Diána és Wahorn András alkotásait tekintheti meg a közönség. A VOLT-on született munkákra a kiállítás ideje alatt lehet licitálni, a bevételt pedig a soproni Erzsébet Kórháznak ajánlják fel a VOLT szervezői.

A kiállításhoz kapcsolódva Sopronban is bemutatásra kerül a Hybridart Managementtel együttműködve a  #SOHAVÉGETNEMÉRŐS – Történetek Wellhello-ra című fotókiállítás, amely a csapat nagysikerű filmjének hátterét mutatja be – köztük a tavalyi Telekom VOLT Fesztiválon is forgatott epizódot.

Jegyár: felnőtt: 1000 Ft; diák, nyugdíjas: 800 Ft; VOLT-os karszalaggal a belépés díjtalan.

 

 

Utcaszínházak a nagyvilágból

Igen látványos programelemekkel bővül az idei VOLT kínálata. A világ számos pontjáról érkeznek azok az utcaszínházi produkciók, amelyek a fesztivál több helyszínén, naponta több alkalommal lepik meg a közönséget.

Akrobatikus és színházi elemek keverednek az Acrojou látványos kortárs cirkuszi előadásában.  Spanyol ritmusok, fúvósok és dobosok is forrósítják a Volt Fesztivál hangulatát az Always Drinking Marching Band The Street Is Ours című produkciójában. A Dynamogène társulatának előadását igencsak kár lenne kihagyni: öt munkásnak öltözött akrobata, akik egy utópisztikus hangulatú felvonulással kezdik az estét, egy hibrid szerkezeten. Érkezik a VOLTra a Karzat Színház is, hazánk legnagyobb utazó játéktársulása. A lengyel gólyalábasok Steampunk Parade című műsorukkal jönnek Sopronba. A Tűzfészek Társulat Képzett cirkuszi művészekből álló csoport, mely egyedülálló jelmezekkel és minőségi koreográfiákkal nyűgözi le közönségét. A Tűzmadarak zsonglőrcsoport a világ számos országában megfordult, most pedig érkeznek a VOLTra.

És itt egy kis ízelítő:

Acrojou https://www.youtube.com/watch?v=xYwk69Oj7K0

Always Drinking Marching Band https://www.youtube.com/watch?v=6LMaRhU2aY0

Dynamogène https://www.youtube.com/watch?v=wG7Rv5st45U

Tűzfészek Társulat https://youtu.be/_q-qD3mHKOY

 

Mindenütt jó, de legjobb Sopron!

 

A 25. Telekom VOLT Fesztivál idején egész Sopron rengeteg, kifejezetten erre az alkalomra időzített akcióval és programmal várja a városba érkező fesztiválozókat. Több, mint 30 vendéglátóhely, számos kiállítás, előadás, sportolási lehetőség, valamint Sopron nevezetességeit bemutató túra lesz kedvezményesen elérhető azok számára, akik voltos karszalagot viselnek.

 

 

 

 

 

Szupersztárok igényei a VOLTon

 

A kulisszatitkok egyik legizgalmasabb részletét a fellépő zenekarok riderei képezik: ebben fogalmazzák meg az igényeiket a szervezők felé, és bár a többség nincs elrugaszkodva a kéréseit illetően, azért minden évben előfordulnak említésre méltó esetek.

Ma már természetes, hogy a legnagyobb sztárok külön repülővel érkeznek a schwechati reptérre, ahol 6 napon át egymást váltják a VOLT világsztárjai: jetek és limuzinok.

Az idei évben növelni kellett a színpadok körüli parkolók méretét és számát: 6 nap alatt ugyanis közel 80 kamion fordul meg itt.

Szinte minden fellépő ragaszkodik bizonyos márkájú ételekhez-italokhoz, így nem ritka, hogy a felső kategóriás Fiji és Voss ásványvizet kortyolgatnák a legszívesebben a backstage-ben. Az egyik legjobban várt csapat tagjai rendkívül egészségtudatosan élnek: kizárólag biotermékeket kértek, például fél kiló quinoamagot, hat avokádót, 3 fej fodros kelt, és hozzá 1 kiló biocsirkemellet és kikötötték, hogy a backstage-ben tilos a dohányzás. Ők a saját szakácsukkal utaznak mindenhová, akinek a rendelkezésére áll egy autó sofőrrel, hogy a koncert napján friss hozzávalókat tudjon vásárolni a helyi piacon. Ugyanez a zenekar büszkélkedhet a legnépesebb utazó stábbal: közel negyven főből áll a személyzetük, így nem csodáljuk, hogy 150 törölközőt is igényeltek.

A fellépő sztárok természetesen szeretnek nyugodtan készülni a koncertekre, így szinte mindenki kért egy csendes, kényelmesen berendezett, virágokkal díszített szobát is. Egy bizonyos stílus képviselőire jellemző, hogy nagy mennyiségű, márkás italt is kérnek, amit vélhetően el sem fogyasztanak, inkább a presztízs miatt ragaszkodnak hozzájuk. Egyikük azonban meglepő igényt is megfogalmazott a riderében: 3 pár fekete zoknit, 3 alsónadrágot és 3 fekete pólót kért az öltözőjébe.

Akad olyan rockzenekar a Nagyszínpad sztárjai között, amely környezetbarát megoldásokat vár el a kiszolgálás során, az ételek elkészítésekor és tálalásakor, és ragaszkodik ahhoz, hogy a megmaradt ételeket a szervezők juttassák el a helyi hajléktalanszálló lakóihoz – természetesen ezt meg is teszik.

Egy világsztár-DJ a szervezőkre bízta, hogy mivel rendezik be az öltözőjét, csak azt kötötte ki, hogy „szexi, vidám és barátságos” legyen, ne szokványos, továbbá azt kérte, hogy a kiszolgáláskor semmiféle műanyagot ne használjanak, amit a következővel kommentált: „This is not a Justin Bieber show.”

Egy másik elektrosztár riderében egyetlen furcsaság szerepel: 10 darab kaparós sorsjegy, míg a pályatársa csak helyi sört szeretne fogyasztani, a fellépése után pedig ropit, Kinder csokit és gumimacicukrot „vacsorázna”.

 

 

A VOLT a gyerekeket is várja

 

A Telekom VOLT fesztivál idén is sok szeretettel várja a gyerekeket, akik egy VOLT-ról készült rajzzal válthatják meg a belépőjegyüket. A Civil Zónában számos izgalmas programmal készülnek a legkisebbek szórakoztatására: a Játszóház Projekt tapasztalt játékmesterei az egész fesztivál ideje alatt a legjobb újgenerációs társasjátékokkal várják a játszani vágyókat, csütörtöktől szombatig pedig rengeteg gyerekjátékkal is készülnek.

A Magyar Cserkészszövetség sátránál mindennap családi nyomozós játékban vehetnek részt, a Borfaluban minden délután, a Diákhitel Kávézó sátrában pedig szombaton 10-től lesz kézműves-foglalkozás. A Csodák Palotája izgalmas logikai, ügyességi játékokkal, mini előadásokkal, látványos kísérletekkel készül, a Soproni Egyetem sátrában pedig természettudományos ismereteiteket gazdagíthatjátok játékos formában.

A gyerekprogramok csütörtökön és pénteken 15:00-tól 19:00-ig, szombaton pedig 10:00-tól 19:00-ig tartanak. Minden gyerek, aki ezekben az időszakokban érkezik, ajándék vattacukrot is kap.

A VOLT gyerekporgramjairól részletesen: volt.hu/gyerekprogramok

 

 

VOLT Transzfer és VOLT vonat Budapestről

 

A fesztivál szervezői azokra is gondoltak, akik a fővárosból indulva kifejezetten a 25. Telekom VOLT Fesztivál kedvéért szeretnének Sopronba utazni, és a koncertek végeztével hazajutni.

Az Akvárium Klubtól naponta többször indulnak busz-különjáratok, amelyek a fesztivál bejáratáig viszik utasaikat, és ugyanezen az útvonalon közlekednek visszafelé is. Óriási előnyük, hogy a jegyet váltóknak nem kell az első, hajnali menetrendszerinti járatra várniuk. A transzfer jegyeket erősen ajánlott előre megvásárolni, a http://volt.hu/jegy/category/other-services weboldalon.

A fesztivál ideje alatt minden nap a budapesti Déli pályaudvarról Kelenföld és Győr érintésével indul VOLT vonat Sopronba, majd éjjel 4:00-kor ugyanezen az útvonalon vissza a fővárosba. A VOLT vonatra váltott kombinált jegyek a soproni helyi, menetrendszerinti és mentesítő autóbuszaira is korlátlan számú utazási lehetőséget kínálnak a fesztivál teljes ideje alatt.

 

 

VOLT mobil app

 

A fesztiválra érkezőket idén is okostelefonos applikáció segíti a tájékozódásban. A programbontáson és interaktív térképen kívül praktikus információkhoz is hozzáférhetnek a felhasználók, valamint a kedvenc eseményeik bejelölése után emlékeztetőt kaphatnak azok kezdetéről. Az applikáció természetesen ingyenesen érhető el az App Store-ban és a Google Play kínálatából.

 

 

Megjelent a VOLT CD

Az utóbbi évek legnagyobb slágerei mellett a 25. Telekom VOLT fesztivál hivatalos himnuszát (a Punnany Massif “Ami VOLT, az majd lesz” című dalát), és a VOLT Allstars + Zävodi által feldolgozott Demjén Ferenc/Bergendy Zenekar klasszikus 2017-es feldolgozását, a Jelszó: LOVE-ot is tartalmazza a 25. VOLT címet viselő CD, amelyet a kiemelt MOL kutakon vásárolhatnak meg az érdeklődők. A kiadványon a Halott Pénz, Ákos, a Wellhello, a Brains & Likó Marcell, a Soulwave, Rúzsa Magdi, a Margaret Island, a Belmondo, NAZA, Király Viktor & Majka & Curtis, az Animal Cannibals, a Vad Fruttik, a Tankcsapda, a Pál Utcai Fiúk, a Kispál és a Borz és a Quimby egy-egy dalával hangolódhatnak a fesztiválra az érdeklődők.

A VOLT Fesztivál és Sopron város kapcsolata már a kezdetektől fogva példaértékű

Sopron és a VOLT összetartozik, a város, a táj, a természet, az emberek. A soproniak mindig szeretettel, tiszta szívből várják a fesztiválozókat. VOLT-osnak lenni kiváltság: egy életérzés, egy kultúra, egy közösség. 25. alkalommal Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán különösen színvonalas programmal kedveskedik nekünk. Itt a helyünk!”- mondta el Dr. Simon István alpolgármester.

A VOLT turisztikai jelentősége

A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Guller Zoltán kiemelte a fesztivál turisztikai jelentőségét: “Sopron nem véletlenül az egyik legkedveltebb magyar település mind a belföldi, mind a külföldi turisták körében: történelmi belvárosa, borkultúrája és természeti kincsei egyaránt Nyugat-Magyarország egyik első számú turisztikai célpontjává teszik a várost. Magyarország kiemelt turisztikai fejlesztési térségei közül az elsők között lett megnevezve a Sopron-Fertő térség, amely a Magyar Turisztikai Ügynökség szerint kiemelkedő turisztikai lehetőségekkel rendelkezik. Az olyan többnapos, kiemelt események, mint amilyen például a VOLT fesztivál, tovább erősítik a város vonzerejét, egyben ráirányítják a figyelmet Sopron közvetlen környezetére is, hiszen vannak, akik a zenei programokon kívül további, sokszínű élményekre tesznek szert egy többnapos utazás során. Az MTÜ ezért támogatja a VOLT fesztivál szervezőinek azt a törekvését, hogy kimozdítsák a látogatókat a színpadok elől, és megmutassák nekik Sopron és környéke legérdekesebb és legkülönlegesebb látnivalóit is. Sopron történelmi belvárosa mellett más, felfedezésre váró kincsek is vannak a közelben, mint például a Fertő tó, Balf, Bük vagy Hegykő fürdői, vagy akár a környék pincészetei, ezért érdemes akár a fesztivál előtt egy-két nappal korábban megérkezni, vagy egy-két nappal tovább maradni.”

Telekom a VOLTon

 

A Telekom idén is névadó szponzora a 25 éves VOLT fesztiválnak. A hosszú ideje tartó együttműködés a két fél között a Telekom számára mindig több volt, mint egyszerű támogatás: sokkal inkább kreatív együtt gondolkodás, partnerség, élményteremtés a fiatalok számára. ”Zenei szponzorációinkban azt keressük, hogy a Telekom a technológiával hogyan teheti teljesebbé az élményt, hogyan hidalja át a távolságot a fesztiválozó és a távol maradt barátok között. Ennek egyik alappillére a stabil 4G hálózatunk, amelynek kapacitását a fesztiválok idejére meg is erősítjük, készülve a sokszorosára növekvő adatforgalomra, hogy a több ezer, tízezer látogató gondtalanul meg tudja osztani élményeit a hozzá közelállókkal. A zene másfelől önmagában képes arra, hogy a különbözőségek ellenére összekösse az embereket: gondolkozhatunk teljesen különbözőképpen a világról, a zene iránti rajongásban egyetérthetünk, a zenei fesztiválok iránti érdeklődés közösséggé kovácsolhat minket” - mondta Szabó Béla Attila, a Magyar Telekom csoport kommunikációs igazgatója, majd hozzátette:- A TelekomVOLT fesztiválon, fesztivál környezetben találkozhatnak a látogatók először a Telekom Electronic Beats zenei szponzorációs platformunkkal. Ahogyan a Telekom VOLT összehozza a fiatalokat, a zenét és az előadókat, ugyanezt teszi a Telekom Electronic Beats is a különböző felületein és idén nyáron a fesztiválokon is. A Telekom színpad mellett kerül kialakításra az az interjú szoba, ahol a fesztivállátogatók találkozhatnak a kedvenceikkel, és az ott készült interjúk később is megtekinthetőek a www.electronicbeats.hu weboldalon. A Telekom az idei Telekom VOLT fesztivált egyfelől kiemelt és megerősített műszaki háttérrel támogatja, másfelől a napközben lemerült telefonok töltésére is van lehetőség a Telekom Electronic Beats területén, ahol ingyenes WiFi szintén a fesztiválozók rendelkezésére áll.

 

 

Sopron, 2017.június 15.

 

A Petőfi Zenei Díj 2017 jelöltjei

 

 

AZ ÉV DALA

Bagossy Brothers Company: Harmonikás

Blahalouisiana: Túl távol, elég közel

Hiperkarma: Délibáb

Irie Maffia: Bajnok

Quimby: Forradalom

Wellhello: Sohavégetnemérős

 

AZ ÉV ZENEKARA

Blahalouisiana

Fran Palermo

Halott Pénz

Honeybeast

Margaret Island

 

AZ ÉV NŐI ELŐADÓJA

Lábas Viki

Pásztor Anna

Rúzsa Magdi

Sena

Tarján Zsófia

 

AZ ÉV FÉRFI ELŐADÓJA

Bérczesi Robi

Columbo

Kiss Tibi

Likó Marcell

Marsalkó Dávid

 

AZ ÉV VIDEOKLIPJE

30Y: Elsőre

Blahalouisiana: Deeper

Halott Pénz: Élnünk kellett volna

Quimby: Forradalom

The Biebers: Vár a holnap

 

AZ ÉV FELFEDEZETTJE

Bagossy Brothers Company

ByeAlex és a Slepp

Petruska

Soulwave

Szabó Benedek és a Galaxisok

 

AZ ÉV KONCERTJE

Anna and the Barbies (lemezbemutató – Fővárosi Nagycirkusz, 2016. 11. 18.)

Fish! (Akvárium Klub, 2016. 11. 11.)

Halott Pénz (Budapest Park, 2016. 09. 02.)

Margaret Island (Akvárium Klub, 2016. 12. 23.)

Quimby (Micsodaország – Papp László Budapest Sportaréna, 2016. 11. 26.)

Vad Fruttik (Budapest Park, 2016. 09. 23.)

 

AZ ÉV DJ-JE

Andro

Hot X

Julia Carpenter

JumoDaddy

Lotfi Begi

Metzker Viki

VOLT Fesztivál Sajtóiroda 
Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. 

TOP