Hírek

Impressziók, Kipakolás, Múzeumok Éjszakája - programok a MODEM-ben

Monet, Matisse, Cézanne, Picasso, Bacon már a MODEM-ben

Csaknem 48 óra akklimatizálódás után felbontottuk a Dél-Afrikából érkezett ládákat és johannesburgi, olasz, illetve hazai szakemberek részvételével megkezdtük az Impressziók című tárlatra érkezett képek állapotfelmérését. A sajtó képviselői is belenézhettek a munkába, június 14-én 
bemutattuk a kiállítás egyik legizgalmasabb, ikonikus darabját, Monet Tavaszát, valamint a legmagasabb biztosítási értékkel bíró Sisley-képet. A tárlat június 19-től látogatható. Kérjük kedves látogatóink megértését, de a június 18-án 17 órakor kezdődő megnyitó már teltházas, és az azt követő (aznapi és másnapi) tárlatvezetésre minden jegy elkelt.

Szeretettel meghívjuk a Kipakolás – bemutatkozik a Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszék – című kiállítás megnyitójára 2018. június 15-én, pénteken 18 órakor a b24 Galériába. 
Köszöntőt mond: prof. dr. Keményfi Róbert dékán (Debreceni Egyetem, Bölcsészettudományi Kar) és dr. habil. Czibere Ibolya tanszékvezető, egyetemi docens (Debreceni Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Szociológia és Szociálpolitika Tanszék)
Megnyitja: Bódis Kriszta író, dokumentumfilm-rendező, a Van Helyed Alapítvány vezetője
A kiállítás megtekinthető: 2018. július 28-ig.

 

Impressziók – Monet-tól Van Goghig, Matisse-tól Warholig kiállításmegnyitó
2018.06.18. 17:00

Monet, Sisley, Degas, Cézanne, Van Gogh, Modigliani, Matisse, Picasso, Lichtenstein, Francis Bacon - több mint egy évszázad művészete a preraffaelitáktól a posztimpresszionistákig, Gustave Courbet-től Andy Warholig. Az akadémizmus elvetése, a modern művészet első legjelentősebb forradalma, a realista tájképfestészet, a pointillizmus és az expresszionista kifejezésmód mind megjelenik – remekművek felvillanásával – a MODEM legújabb kiemelt tárlatán. A 2018. június 19-től szeptember 23-ig látható összeállítás a Johannesburgi Művészeti Galériából érkezik Debrecenbe. A Magyarországon soha nem látott anyag az impresszionizmus, illetve az azt előkészítő, majd pedig követő vagy azt épp elvető művészeti törekvéseket jeleníti meg kiemelkedő művekkel, mutatja be legnevesebb alkotóinak munkáival, Simona Bartolena és Süli-Zakar Szabolcs kurátori munkája nyomán.

Impressziók - angol
2018.06.24. 16:00

Minden vasárnap 16 órakor angol nyelvű tárlatvezetésre várjuk az érdeklődőket. Legközelebbi alkalom június 24-én 16 óra.

 

Múzeumok Éjszakája a MODEM-ben
2018. 06.23. 16:00

Stand up, zene, művészet, gyerekprogramok, tárlatvezetések – Kepes András, Gryllus Vilmos, Paso, Talamba, I am soyuz, Tókos Attila, Zsuráfszky Zoltán és sokan mások. Idén is különleges programokkal és egy blockbuster kiállítással várunk mindenkit június 23-án délutántól másnap hajnalig a MODEM-ben, sőt, ezúttal, akárcsak a nyitás utáni években, a Baltazár térre is kivisszük a művészetet. A karszalagok hamarosan kaphatók, a MODEM éves bérletei pedig már most megvásárolhatók a pénztárban. Az éves bérlet a MODEM valamennyi programjára, így a múzeumok éjszakája modemes eseményeire is érvényes, a megváltástól számítva 12 hónapon át.
 
 
Előzetes: A nagyszabású Impressziók kiállításra való tekintettel tárlatvezetésekkel várjunk a kedves érdeklődőket:

2018. június 30. 16 óra: Borbély Mihály Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas szaxofonos zenés tárlatvezetése
2018. június 30. 18 óra: Mészáros Tibor színművésszel
2018. július 6. 16 óra: Pacsika Rudolf képzőművésszel
2018. július 14. 16 óra: Wahorn András képzőművésszel
2018. július 21. 16 óra: Petrányi Zsolt művészettörténésszel
2018. július 21. 18 óra: Szabó Attila DLA, képzőművésszel
2018. július 28. 15 óra: zenés tárlatvezetés Csík János Kossuth-díjas zenésszel
2018. augusztus 25. 16 óra: feLugossy László képzőművésszel
2018. szeptember 1. 16 óra: Ferenczy Zsolt képzőművésszel
2018. szeptember 8. 16 óra: Gerber Pál képzőművésszel
2018. szeptember 15. 16 óra: Asztalos Zsolt képzőművésszel

Figyelem! Június 18-án, hétfőn az Impressziók kiállításunk megnyitójára buszjáratot indítunk a budapesti Műcsarnok parkolójából délután 13:00-kor. A busz 19:00-kor indul vissza a fővárosba. Jelentkezni a Ez az ímélcím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen lehet. 

További információért keressék fel a www.modemart.hu honlapot.
TOP