Hírek
Júliusi programok – Budapesti Nyári Fesztivál
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Szabó Balázs Bandája
rendhagyó koncert
2018. július 1. (vasárnap) 20.00
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
100 perc
A Szabó Balázs Bandáját jól ismeri a hazai koncertre járó közönség: az egyedi zenei világú multiinstrumentalista énekes és zenekara rendszerint telt házas fellépéseken varázsolja el kivételes hangulatú műsorával a rajongókat, miközben időről időre Csöndkabátba öltöztetett estjein járja be a zene és az irodalom határvidékét is.
Pályafutásának következő mérföldkövének mentén is egy játékos megoldással fordítja ki a dalokat: eddig sosem hallott hangszereléssel, exkluzív felállásban készülnek az idén 80. évadát ünneplő Margitszigeti Szabadtéri Színpad koncertjére. Erre az alkalomra a sokoldalúságáról ismert Modern Art Orchestra szegődik melléjük, hogy új köntösben mutassák be a dalokat a közönségnek. A Fekete-Kovács Kornél által vezetett MAO a kezdetek óta könnyedén jár át a jazz és a klasszikus zene területein, miközben tökéletesen dolgozza át a kortárs popzenei világ dalait is. Ez az új felállás különleges pillanatokat tartogat, hiszen nem csak a régi dalokkal ismerkedhetünk meg újra ebben a formában, de a március 31-én megjelent vadonatúj Szabó Balázs Bandája lemezről, a Rajtad felejtett szavaimról is válogatnak erre a különleges nyári estére.
A Szabó Balázs Bandája tagjai:
Acsády Soma – basszusgitár
Ferencz László – dob
Harangozó Sebestyén – gitár
Ölveti Mátyás – cselló
Szabó Balázs – gitár, hegedű, ének
Közreműködik a Modern Art Orchestra.
The Great Gatsby
balettshow
2018. július 6. (péntek) és július 7. (szombat) 21.00
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
140 perc, szünettel
Több mint balett!
A 2018-as nyár táncszenzációja az F. Scott Fitzgerald népszerű A nagy Gatsby című regénye és Baz Luhrmann 2013-as nagysikerű, kétszeres Oscar-díjas filmje alapján készült The Great Gatsby balettshow, melyben ezúttal neves nemzetközi balett-társulatok táncosai jelenítik meg a húszas évek Amerikájának kicsapongó, élvhajhász világát.
Az elképesztően látványos balett-showban a szentpétervári Mariinszkij Balett nyolc sztárszólistája, köztük Denis és Anastasia Matvienko mellett a Complexions Contemporary Ballet (USA) és a Kijevi és Odessai Nemzeti Balett táncosai alakítják a dzsessz és a lehetőségek mámorában élő dúsgazdagok kiégett figuráit, akiknek közegében az igaz érzelmeknek legfeljebb csak a körvonalai tűnhetnek fel. A biztos sikert a professzionális táncművészek mellett Dwight Rhoden rendező-koreográfus személye is garantálja, aki balett-előadások mellett többek között Prince, Lenny Kravitz, Nina Simon és nem utolsó sorban a világ leglátványosabb előadásait létrehozó Cirque Du Soleil számára készített nagyszabású koreográfiákat.
A nemrég bemutatott, világszerte turnézó balett-show először látható Magyarországon a Szabad Tér Színház meghívására.
Zeneszerző: Konstantin Meladze
Művészeti vezető: Denis Matvienko
Rendező-koreográfus: Dwight Rhoden
Producerek: Alexander és Alexey Polevoy
Jeff Mills:
PLANETS
2018. július 13. (péntek) 20.00
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
120 perc, szünet nélkül
Valódi zenei kuriózum és mély filozófiai mondanivalóval átszőtt látványos koncertshow valósul meg a meghatározó jelentőségű világasztár DJ, Jeff Millstolmácsolásában a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
A nagyszabású kompozícióiról ismert innovatív lemezlovas több mint egy évtizede dolgozik szimfonikus nagyzenekarokkal, és hozza létre a klasszikus és elektronikus zene egyedi ötvözetéből születő grandiózus tablóit. Júliusban a Planets (Bolygók) című legújabb koncertjével érkezik Budapestre, ahol az Óbudai Danubia Zenekarkíséretében szólaltatja meg a Naprendszer kilenc bolygója, valamint a világűr szemlélésének önismereti hatása által inspirált science-fiction-zeneművét. Az előadás az érzelmek legszélesebb skáláján mozogva pendíti meg a végtelenség érzetének lelkiállapotait, és a két, látszólag egymástól nagyon távol álló zenei műfaj harmonikus keverése által érzékelteti a fizikális és mentális síkok összefonódását.
Sztárvendég: Jeff Mills
Közreműködik: az Óbudai Danubia Zenekar
Karmester: Christophe Mangou
Operától a tangóig
Erwin Schrott gálakoncert
2018. július 15. (vasárnap) 20.00
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
135 perc, szünettel
A nemzetközi operaszínpadok népszerű sztárjával, Erwin Schrott gálakoncertjével folytatódik a Budapesti Nyári Fesztivál egyik legnépszerűbb komolyzenei programja, a világsztár operaénekeseket felvonultató gálasorozat. A világ egyik legkedveltebb és legizgalmasabb kiállású basszbaritonja a klasszikus operairodalom szinte minden meghatározó szerepében nyújtott már emlékezetes alakítást a legnagyobb operaszínpadokon a New York-i Metropolitan Operától a Royal Opera House-on át a Milánói Scaláig.
Budapesti gálakoncertjén nemcsak az operaáriák széles skáláján mozogva mutatja be csillogó énektudását a budapesti közönségnek, hanem a vérbő tangózenék életteli birodalmába is elkalauzolja hallgatóságát a megkapó stílusú és lehengerlő megjelenésű sztárénekes. Az operavilág legvonzóbb férfisztárjaiként is számon tartott Erwin Schrott szólistaként, valamint fiatal magyar énekes tehetségek partnereként varázsolja el a női szíveket és szólaltatja meg a legszebb melódiákat, melyek egyszeri és varázslatos nyári estét ígérnek minden zenerajongó számára!
Sztárvendég: Erwin Schrott
Közreműködik: a Magyar Állami Operaház Zenekara
Vezényel: Francesco Ciampa
Közreműködik: Pasztircsák Polina (szoprán)
Közreműködik: Vörös Eszter (bandoneon)
Kálmán Imre:
Cirkuszhercegnő
operett 3 felvonásban
Írta: Julius Brammer és Alfred Grünwald
Fordította: Lippai Imre és Kulinyi Ernő
BEMUTATÓ
2018. július 20. (péntek) és 21. (szombat)
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
3 óra 1 szünet
Több mint egy évtized után, a Margitszigeti Szabadtéri Színpad 80. születésnapján a legnagyobb magyar operettszerző, Kálmán Imre egyik legnépszerűbb, Cirkuszhercegnő című darabjával tér vissza a színház nyári repertoárjára a teátrum kezdeteitől jelen levő egyik legkedveltebb zenés szórakoztató színpadi műfaj! Az ünnepi évadban az operett magyar nagymesterének egyik legjelentősebb, világszerte páratlan sikerrel játszott műve első alkalommal csendül fel a cirkuszi forgataggal benépesített szigeti színpadon.
Az eredetileg német nyelven íródott nagyoperett 1926-os bécsi bemutatója mind történetében, mind pedig elsöprő látványvilága miatt, és azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Az egzotikus mesében az artisták, idomárok és bohócok világa mögött felsejlik az arisztokrácia pompás, csillogó és rejtett hazugságokkal átitatott élete. Az operett parádés világában azonban az elveszett szerelmesek mégis egymásra találhatnak a kalandok, intrikák és félreértések útvesztőjében, és győz a mindent elsöprő szenvedély.
Kálmán Imre operettjének kedvelt dallamai először csendülnek fel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a sziget öreg fái és a csillagos nyári ég alatt, ezúttal Dobó Enikő és Miller Zoltán főszereplésével, Szabó Máté rendezésében.
A Szabad Tér Színház és a Miskolci Nemzeti Színház közös bemutatója a Fővárosi Nagycirkusz közreműködésével.
Béjart Ballet Lausanne:
A varázsfuvola
klasszikus balett
Koreográfus: Maurice Béjart
Zene: Wolfgang Amadeus Mozart
2018. július 28. (szombat) 20.00
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
180 perc, szünettel
Tavalyi nagysikerű vendégszereplése után idén visszatér a Margitszigetre a világ egyik legérdekesebb táncelőadásait létrehozó társulata, a Béjart Ballet Lausanne, akik a jubileumi turné után most Mozart legnépszerűbb művét, a csodálatos Varázsfuvolát varázsolják a színpadra a klasszikus balett nyelvén, először Magyarországon!
Az előadás eredeti koreográfiáját még 1981-ben álmodta színpadra a társulatot alapító, nagyhatású balett-mester, Maurice Béjart, melyet most második alkalommal újít fel az együttes a jelenlegi társulatvezető koreográfus, régi Béjart-tanítvány, Gil Roman vezetésével. A Béjart Ballet repertoárján a kezdetektől fogva letisztult, mégis fantasztikus látványvilágú és különleges atmoszférájú előadások vannak jelen, melyek egyedülálló kapcsolatban állnak a produkciók alapjait adó klasszikus és innovatív táncelemekkel. A balettelőadások nemcsak kivitelezésükben, hanem témaválasztásaikban is valódi kuriózumnak számítanak a nemzetközi táncéletben: a populáris kultúrához tartozó zenékre koreografált előadásoktól kezdve a legnagyobb klasszikusok újító újra értelmezésééig minden megtalálható színes palettájukon, így biztosan Mozart sokat látott mesterműve is egy igazán új megvilágításba kerül majd!
„Különös vállalkozásnak tűnhet, hogy teljes egészében eltáncoljanak egy operát. Pedig (ezt gyakran tapasztaltam) az énekhang a legcsodálatosabb társa a táncnak; a koreográfusi szándék pedig eleve meghaladja a realizmust, és mintegy meghosszabbítja a zenei kifejezés emelkedett gondolatvilágát. A varázsfuvola színpadra állításakor nem akartam semmiféle személyes kiegészítést vagy üzenetet hozzáadni egy tökéletes műhöz. Sokkal inkább igyekeztem figyelmesen (és odaadóan) hallgatni a zeneművet, olvasni a librettót, és e kettőt lefordítani a magam számára.” (Maurice Béjart)
A Béjart Ballet Lausanne Varázsfuvola című előadása először látható Magyarországon, egy alkalommal, a Szabad Tér Színház meghívására.
Hangfelvétel: Berlini Filharmonikusok, vezényel: Karl Böhm (1964)
Díszlet- és eredeti jelmeztervek: Alan Burrett tervei alapján
Jelmeztervező: Henri Davila
Fény: Dominique Roman
Zene: Wolfgang Amadeus Mozart
Koreográfus: Maurice Béjart
Bemutató: Cirque Royal, Brüsszel, 1981. március 10.
Felújítások: Espace Odyssée, Lausanne, 2003. június, illetve Beaulieu Színház, Lausanne, 2017. júniu
Városmajori Szabadtéri Színpad
Palya Bea és zenekara
világzenei koncert
2018. július 1. (vasárnap), 19.30
Városmajori Szabadtéri Színpad
100 perc, szünet nélkül
Palya Bea folytatja az önmaga által teremtett hagyományt: női dalszerzőként emberi témákról énekel, amelyek mindannyiunkat érintenek.
A koncert anyagát a 2014-ben megjelent és nagyon hamar sikeressé vált Nő, valamint a 2016-ban megjelent Tovább Nő című lemez dalai adják. A repertoárból nem hiányozhat a legnagyobb Youtube-nézettséget elért Szabadon, a koncertek közönségét transzba ejtő Suttognak a vének, a líraibb hangvételű Két világ, vagy a magával ragadó Szaladós sem. De persze helyet kapnak a régi nagy slágerek és az új, 2018 őszén megjelenő Hazatalálok című lemez egy-egy szerzeménye sem.
A dalok ezúttal egy eddig ritkán hallott, újfajta hangszerelésben fognak felcsendülni: a cimbalom különleges színt ad a régebbi szerzeményeknek és igazi mélységet az új daloknak.
Palya Bea a magyar zenei színtér egyik meghatározó alakja, elismert dalszerző, énekes, előadóművész és író. Zenei anyanyelve a magyar népzene, de művészetére nagy hatással volt a cigány, a bolgár, a szefárd és az indiai zene mellett olyan kortárs dalszerzők és előadók munkássága, mint Joni Mitchell, Leonard Cohen, Aretha Franklin vagy épp Michael Jackson. Leginkább saját dalait énekli, melyekben egy megindítóan személyes világ tárul elénk. Tizenkét szólólemezén nyomon követhető az a folyamat, ahogy játszik a hagyománnyal és a modern témákkal – újat építve a tradíció talaján –, és ahogyan önmagát dalokba gyúrva halad egy belső úton. Szövegei szókimondóak, fájóan őszinték és humorosak. Gyönyörű hangjával, szuggesztív előadásmódjával és erős színpadi jelenlétével pedig rögtön bűvkörébe vonja közönségét.
A zenekari tagok:
Palya Bea - ének, tapan, sansula, tapan
Orbán györgy – nagybőgő
Czirják Tamás - dob, ütőhangszerek
Gerzson János - oud, buzuki, kalimba, furulya
Szokolay Dongó Balázs – furulya, szaxofon, duda, kaval
Lisztes Jenő - cimbalom
Ben Jonson:
Volpone
komédia
2018. július 3. (kedd) 19.30
Városmajori Szabadtéri Színpad
(130 perc szünet nélkül)
A Shakespeare-kortárs Ben Jonson színműve, a Volpone vagy a pénz komédiája (1606), az angol irodalom egyik legtöbbet játszott, legjelentősebb komédiája.
Volpone, a velencei nemes ember haldoklást színlel, hogy rászedje „barátait”, akik a vagyonára pályáznak. Egymás után látogatják meg az ágyában fekvő Volponét, gazdag ajándékokkal halmozva el, remélve, hogy kizárólagos örökösévé teszi meg őket. Volpone szolgája, Mosca, mindenben segíti-szolgálja szélhámos gazdáját: a féltékeny férjet rászedi, hogy saját maga tessékelje féltve őrzött feleségét a haldokló ágyába, meggyőzi az apát, hogy az örökségét ne édesfiára, hanem Volponéra ruházza át. A mohóság, a pénzéhség e kíméletlenül mulatságos, kegyetlen szatírájában a beszélő nevű szereplők: Volpone - a nagy róka, Moska - a légy, Corbaccio - a varjú, Corvino - a holló elnyerik méltó jutalmukat, azaz a büntetésüket, de nem úgy, ahogy reméljük és várjuk, mert az élet más eszközökkel dolgozik...
A cím és főszerepben Jordán Tamást láthatja a színház közönsége.
Az előadást Alföldi Róbert rendezte, a Városmajori Színházi Szemle versenyprogramjában láthatja a budapesti közönség.
Az előadás megtekintése 16 éves kortól ajánlott!
A szombathelyi Weöres Sándor Színház előadása.
Harsányi Gábor
Bazi nagy magyar lagzi
- vígdráma két részben -
2018. július 5. (csütörtök) 19.30
Városmajor Szabadtéri Színpad
150 perc, szünettel
A hamisítatlan, hagyományos magyar lagziban igencsak összekuszálódnak a szálak: a menyasszony nem a vőlegényt várná, a vőlegény a hozományra hajt, a Polgi ott keresi a boldogságot, ahol az újdonsült férj, megjelenik az ara régi szerelme menyasszonyi ruhában, a tanú vele mondaná ki az igent, majd egy kétes múltú lány is megátkozza egy vajákos asszonnyal a frigyre lépett férfit... És mindez csak a kezdet. A nagy mulatás bővelkedik fordulatokban, humorban, miközben nem homályosodnak el az őszinte pillanatok. Harsányi Gábor vígdrámája egy igazi kortárs, mégis autentikus lakodalom vérbő lenyomata, tele hatalmas poénokkal és nevetéssel
A Pódium Színház előadása.
Bernstein100
The jazz side story
Szőke Nikolettával és Gájer Bálinttal
koncert
2018. július 7. (szombat) 19.30
Városmajori Szabadtéri Színpad
Leonard Bernstein a New York-i Filharmonikusok nagyhatású karmestere népszerű musical-szerző, és a 20. század emblematikus zeneszerzője volt, aki a televízió képernyőjén zenei műfajokat és azt magyarázva, hogy mi is a zene, utat talált a legfiatalabbak szívéhez is. Egész generációk nőttek fel nálunk is vasárnap délelőtti zenematinéin, lebilincselő és szellemes előadásain, amelyekben élvezettel alakult át néha szeretnivaló, zseniális zenebohóccá. Nevéhez olyan világhírű musicalek kapcsolódnak, mint a West Side Story a Peter Pan, vagy a Candide, de a klasszikus és könnyűzene világán túl Bernstein maradandót alkotott a balett, az opera és a filmzene műfajában is. Zenei univerzalitása természetesen a jazzre is kiterjedt, csak kevesen tudják róla, hogy fiatalon füstös jazz klubokban is zongorázott.
Születésének 100. évfordulója alkalmából és apropóján készült a magyar jazz és könnyűzene két népszerű előadója Szőke Nikoletta és Gájer Bálint különleges műsora, melyben a szerző legismertebb dalai jazzes átiratban szólalnak meg a legkiválóbb hazai zenészek közreműködésével.
A koncerten a legismertebb melódiák szólók és duettek formájában csendülnek fel: a Maria, a Somewhere, a Some Other Time a West Side Story-ból, vagy az I’m Easily Assimilated a Candide-ból.
Ének: Szőke Nikoletta és Gájer Bálint
Közreműködik:
Farkas Zsolt zongora
Barcza-Horváth József bőgő
Gyárfás Attila dob
Pecze Balázs - trombita
Lakatos Soso Sándor - szaxofon
Korb Attila - harsona
Nagy utazás – Dés László koncertje
koncert
2018. július 8. (vasárnap) 19:30 óra
Városmajori Szabadtéri Színpad
105 perc, szünet nélkül
Első vérig, Nagy utazás, Vigyázz rám, Trió Stendhal, Jazz+Az, A dzsungel könyve, Valahol Európában, Pál utcai fiúk, Férfi és Nő – a sor még hosszan folytatható, s hogy mi a közös ezekben a különböző műfajokban született, sikeres dalokban, produkciókban? A sokféle zenei tehetséggel és kimeríthetetlen invenciókkal rendelkező Kossuth-díjas zeneszerző és előadóművész, Dés László személye, akinek hosszú várakozás után végre megszületett ez a várva várt koncertje, ahol az emblematikus cím alatt saját dalait adja elő, vendége pedig Tóth Vera lesz.
Slágereit nap, mint nap játsszák a rádiók, musicaljei bemutatásuk óta műsoron vannak itthon és külföldön, egyedi szaxofon-hangját nemcsak a jazz-rajongók, hanem a pop és rockzene kedvelői is évtizedek óta hallgatják és szeretik. Dalai, szaxofonjátéka, musicaljei, filmzenéi és kortársdarabjai több mint negyven szerzői lemezenés hat DVD-én hallhatók, láthatók. Dés a művészet legkülönbözőbb területein hozott létre maradandót, zeneszerzőként és előadóként egyaránt.
Városmajori koncertjén számos zenei meglepetésre készül, vendégként pedig a kiváló énekesnőt, Tóth Verát köszönthetjük, akivel Dés László már korábban dolgozott együtt, – akkor jazz produkcióban –, tehetségéről muzikalitásáról és remek hangjáról viszont az évek során már sokszor meggyőződhetett. Az új dalok mellett természetesen hallhatja majd a közönség a Nagy utazást, a Vigyázz rám-ot, a Legyen úgy-ot, de a Férfi és Nő és az Átutazó produkcióból is elhangzanak természetesen dalok, régi és új zenei gyöngyszemek, ezúttal új interpretálásban.
Előadja: Dés László
Vendég: Tóth Vera
A zenekar tagjai:
Horváth Kornél
Erdélyi Péter
Sipeki Zoltán
Gyenge Lajos
Vokál: Nádasi Veronika és Péter Barbara
Bonnie & Clyde
musical
Szövegkönyv: IVAN MENCHELL
Dalszöveg: DON BLACK
Zene: FRANK WILDHORN
Fordította: HUBAI GERGELY
MAGYARORSZÁGI ŐSBEMUTATÓ
2018. július 13. és 14. (péntek és szombat) 19.30
Városmajori Szabadtéri Színpad
Az örökzöld gengszterlegendából készült népszerű Broadway-musical végre Magyarországon!
Bonnie és Clyde híres-hírhedt gengszterszereleme körül már akkor hatalmas kultusz keletkezett, amikor az elvadult gyilkos szerelmespár tagjai, Bonnie Elizabeth Parker és Clyde Chestnut Barrow még aktívak voltak. A sajtót és a közbeszédet élénken foglalkoztatta az őket övező minden kis mozzanat, valósággal ünnepelték őket, haláluk után pedig gyorsan legendává váltak. A Warren Beatty és Faye Dunaway főszereplésével készült, mára kultikussá vált, 9 Oscar-díjra jelölt film, valamint a legendás életepizódok alapján készült el 2011-ben a sikergyanús Broadway-musical, mely az eredeti történethez és annak utóéletéhez hűen keveri a különböző műfajokat: a zene, a mozgás és az érzelmes prózai jelenetek mellett filmes bejátszások gazdagítják nemcsak a látványt, hanem a történetet is.
Az előadás magyarországi ősbemutatója idén júliusban valósul meg a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Szabad Tér Színház produkciójában, a debreceni Csokonai Színház és a Színház-és Filmművészeti Egyetem színész és film szakos hallgatóinak közreműködésével.
A Szabad Tér Színház bemutatója a Színház-és Filmművészeti Egyetem és a debreceni Csokonai Színház együttműködésével.
A Music Theatre International (Europe): www.mtishows.eu céggel kötött szerződés alapján a Hartai Zenei Ügynökség közreműködésével kerül színpadra a mű.
Micheller Myrtill:
Inspired by Hungarian folksongs
koncert
LEMEZBEMUTATÓ
2018. július 15. (vasárnap) 19.30
Városmajori Szabadtéri Színpad
2x35-40perc, szünettel
Egy egészen izgalmas és rendhagyó albummal jelentkezett 2017 év végén Myrtill és új zenekari formációja. A párizsi sanzonok világa után most tradicionális magyar népdalokból inspirálódva születtek meg jazz dalok, amellyel Myrtill régi vágya teljesült. Az új zenei világot képviselő album első alkalommal csendül fel a közönség előtt a budai színpad hangulatos környezetében.
A zenekar tagjai:
Balogh Zoltán, zongora
Pintér Tibor, gitár
Fonay Tibor, nagybőgő
Kaszás Péter, dob
Cserta Balázs, tárogató, népi furulya
Mike Bartlett:
LOVE LOVE LOVE
színmű két részben
2018. július 17. (kedd) 19.30
Városmajori Szabadtéri Színpad
2 óra 10 perc, szünettel
Szabadság, zene, Beatles és világraszóló, nagy tervek. Két fiatal ember vagány, gátlásokat nem ismerő egymásra találása, amikor még minden lehetséges. Aztán eltelik tizenöt év, és kiderül, hogy a dolgok mégsem ilyen egyszerűek. És eltelik még huszonöt, és szinte magunkra sem ismerünk. Ezek tényleg mi voltunk? A mi gyerekeink is ezt élték át mellettünk? Ugye nem? Ugye mi jobban csináltuk?
Mike Bartlett több generációt is érintő kérdéseket feszegető színdarabja London után Budapesti Nyári Fesztiválon a Városmajori Szabadtéri Színpadon.
Szellemesen és meghökkentő őszinteséggel beszél szülői felelősségről, gyermeki önállóságról, nem utolsó sorban hatalmas jutalomjáték a színészeknek, akik évtizedeket öregszenek a történet során, tizenkilenc évestől a hatvanas éveikig kísérjük őket.
Ajánljuk mindenkinek, aki kíváncsi szülei fiatal korára vagy éppen a sajátjára, aki nem érti, mit nem ért a másik generáció, aki gyerek vagy szülő - és hát ki nem az? Szóval mindenkinek.
Az Orlai Produkció előadása.
A színdarab előadása Magyarországon a The Agency (London) Ltd. és a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség közötti szerződés alapján jött létre.
Tompos Kátya – Hrutka Róbert:
Holdjárat
koncert
2018. július 22. (vasárnap) 19.30
Városmajori Szabadtéri Színpad
90 perc, szünet nélkül
A régi felállás, vadonatúj dalok!
A Holdjárat című 2017 őszi szólóalbum dalai most is lélektől lélekig hatolnak és a bizonytalan kimenetelű, mégis a teljesség, az épség és a szépség jegyében megélt kalandok lenyomatai. A Holdjárat misztikus utazás, melynek a végén felkavaró vagy épp megnyugtató, összeolvasztó vagy szétválasztó, múlhatatlan vagy illékony szerelmek várnak ránk. Ezek a dalok már nem kölcsönvett érzések és dallamok mentén született átdolgozások, szövegüket az énekesnő nagyrészt maga írta, de az albumon olyan kortárs költők is közreműködnek, mint Grecsó Krisztián vagy Laczkfi János. A bensőséges, helyenként elgondolkodtató, helyenként vicces, de mélyen a lelkéből fakadó történeteket mind-mind az élet ihlette. Valamennyi vers egy darab a színésznő lelkéből, ablak a világára.Az újabb utazáshoz Kátya ezúttal is Hrutka Róbertet kérte fel útitársnak. Az új lemezre 10 vadonatúj dal került, ezek hangzanak el ezen a városmajori estén, de a műsorban az új album dalai mellett természetesen a régi kedvencek is helyet kaptak.
Közreműködők:
Tompos Kátya, ének
Hrutka Róbert, gitár
Kalmus Felicián, cselló
Fehérvári Attila, basszusgitár
Galambos Zoltán, zongora
Dely Domonkos vokál
Markó Ádám, dob
Tom Schulman:
Holt költők társasága
dráma
2018. július 24. (kedd) 19.30
Városmajori Szabadtéri Színpad
150 perc, szünettel
Carpe diem! – ragadd meg a napot… az élet elröpül! Ifjú lelkeket lángra lobbantó, különc tanárember kezdi meg varázslatos működését 1959-ben a Welton Akadémia ódon falai között. Lapról lapra tépeti szét diákjaival a tankönyvet, mert azt akarja, hogy felfedezzék: az életük maga a költészet, mely életre szóló szerelmet, de nagy tragédiákat is szülhet… A hagyománytisztelő iskolában pedig tanyát ver a lázadás szelleme. A realista és a romantikus filozófia nagy összecsapása ez… életünk örök kérdéseire keresi a választ…
A Veszprémi Petőfi Színház előadása.
Vásáry Tamás és a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar
komolyzenei jótékonysági koncert
2018. július 25. (szerda) 19.30
Városmajori Szabadtéri Színpad
Vásáry Tamás világhírű zongoraművész, karmester és az általa alapított Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar évek óta visszatérő vendége a Városmajori Szabadtéri Színpadnak.
A világ minden tájáról érkeznek a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara által szervezett Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájára fiatal, hangszeres tehetségek, akik az egyéni mesterkurzus mellett zenekari kurzuson is részt vesznek. Az évente megújuló ifjúsági zenekar Vásáry Tamás vezetésével kiemelkedő értékű koncertprogrammal gyönyörködteti a hallgatóságot itthon és külföldön egyaránt. A városmajori koncertet követően a zenekar európai turnéra indul.
A koncert bevételét a Szabad Tér Színház hagyományosan jótékonysági célokra ajánlja fel.
Manuel De Falla: Háromszögletű kalap
Vezényel: Bolyky Zoltán
Liszt Ferenc: Esz-dúr zongoraverseny
közreműködik: Ivana Damjanov (Szerbia), az International Piano Competition "City Of Vigo" (Spanyolország) Vásáry különdíjasa
Kodály Zoltán: Háry János szvit
Vezényel: Vásáry Tamás
Coincidance Táncszínház:
Aurora
- egy új Csipkerózsika történet -
táncdráma egy felvonásban
BEMUTATÓ
2018. július 28. (szombat) 19.30
Városmajori Szabadtéri Színpad
75 perc szünet nélkül
Egy mindenki által ismert mese, egy nagyszabású klasszikus zenemű és a kortárs tánc egyedi kombinációja a Városmajori Szabadtéri Színpad idei táncbemutatóján: a jól ismert Csipkerózsika mesét veszi alapul új produkciójában a Coincidance Táncszínház. Az előadás sokrétűen értelmezi az eredeti történet széleskörű szimbólumrendszerét. A fókusz a nővé érő fiatal lány küzdelmeire kerül, kibontva a mese legjellegzetesebb szimbólumait, mint maga a vér, az egymástól elválasztó mindenkori, áthatolhatatlan tövis bozót vagy az eltelő száz év illúziója. Az előadás napjainkra is erősen vonatkoztatható lélektani értelemben adaptálja az eredeti történetet a kortárs tánc nyelvén, Csajkovszkij örök klasszikus zenéjére.
Az előadást 10 éves kortól ajánljuk.
A Coincidance Táncszínház új bemutatója.
Rákász Gergely:
Lords of the Organ II.
BACH-VIVALDI-GERSHWIN
orgonakoncert
2018. július 29. (vasárnap) 19.30
Városmajori Szabadtéri Színpad
100 perc, szünet nélkül
A kiváló magyar orgonaművész, Rákász Gergely Lords of the Organ-sorozata a hangszer legnagyobb szerzőit és örökéletű műalkotásaikat állítja színpadra. Az Orgona Lordjai olyanok a hangszer történetében, mint egy-egy bíbor színű könyvjelző az örökkévalóság enciklopédiájában. A tavalyi nagy sikerű koncert után most új műsorral tér vissza a sorozat a Városmajor színpadára.
Idén 120 éve született George Gershwin, a billentyűsök méltón ünnepelhetik az évfordulót az ikonikus Kék Rapszódiával. A nagyszabású remekmű idén felfrissítésre került, és új hangszerelésben hallható. A zenetörténeti narrációból az is kiderül, miképp lehetséges, hogy Gershwin az újságból tudta meg, hogy komponálni fog, és hogy hogyan végzett végül rekordidő alatt, ráadásképp pedig, hogy vajon tényleg kék-e a Kék Rapszódia.
Egy másik zenei showman Antonio Vivaldi is kerek évfordulót ünnepel idén: 340 éve született. Tudták, hogy hogyan emlegették a kortársai? A “Vörös Pap” tényleg betegeskedett? Vagy mellkasi fájdalmai csak azért jelentkeztek a misék közben, hogy felmentést nyerve a szolgálat alól teljesen a zeneszerzésnek szentelhesse magát? És a mester valóban meg tudott írni annyi idő alatt egy Concerto-t, amíg barátja Velence egyik végéből a másikba sétálva hazaért? Bach, mint minden évben természetesen idén is műsorra kerül, a szintén évfordulós Debussy, Rossini, Joplin és Bizet művei pedig alkalomszerűen színesítik a műsorokat.
Rákász Gergely a Városmajori Szabadtéri Színpad visszatérő vendégeként ad újabb különleges nyáresti koncertet a hangulatos budai színpadon, amely egyszerre kínál jól ismert klasszikus muzsikát, új érdekességeket és meglepő élményeket a hangszerek királyának udvartartásából.
Bővebb információk: www.rakaszgergely.hu
Vasárnapi matinék a Városmajori Szabadtéri Színpadon
Peter Ensikat:
A brémai muzsikusok
zenés mesejáték egy részben
2018. július 1. (vasárnap) 10.30
Városmajori Szabadtéri Színpad
100 perc, szünet nélkül
A mese zenés változata a Grimm testvérek gyűjtése alapján készült. Szereplői kegyvesztett, gazdájuktól elhagyott, de kedves, a kicsik számára is jól ismert háziállatok a szamár, a kutya, a macska és a kakas, valamint egy gonosz emberekből álló betyárbanda. Ezek a betyárok olyan emberek, akik mások javaiból lakmároznak, dorbézolnak egy elorzott helyen. A négy állatot összesodorja a sorsa, csak a jó szerencséjükben reménykedhetnek, mert az ember mondvacsinált, álságos okokkal meg akar szabadulni tőlük. Azonban a négy számkivetett barát szövetséget köt egymással arra, hogy jóban-rosszban támogatják egymást, és eközben visszaszerzik az igazságot is.
A Salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház előadása.
Szereplők:
Szamár: Demus Péter
Macska: Pünkösdi Mónika
Kutya: Farkas Zoltán
Kakas: Falati Hedvig
Rabló 1: Erdélyi Gábor
Rabló 2: Máté Krisztián
Rabló 3: Albert Péter
Gazda: Albert Péter
Rendező: Molnár Ernő
Túróczy Katalin-Arany Tamás:
Keszekusza varázspálcája
gyerekmusical
2018. július 8. (vasárnap) 10.30
Városmajori Szabadtéri Színpad
105 perc, szünet nélkül
Keszekusza varázsló és Teszetosza manó barátaikkal - Pillangóval, Katicával, Szentjánosbogárral és Hangyával együtt a Kerekerdőben élnek. A biztonságot nyújtó varázslólak a tavaszi ébredés után felbolydul, ugyanis az erdőbe látogató emberek figyelmetlenségük miatt folyamatos galibát okoznak az ott lakóknak. A habókos erdei varázslóra vár a feladat, hogy visszaállítsa a békét a Kerekerdőben, de ugyan mihez kezd egy mágus a pálcája nélkül?
A Múzsák Társulat előadása.
Csukás István:
Utazás a szempillám mögött
zenés mesejáték
2018. július 15. (vasárnap) 10.30
Városmajori Szabadtéri Színpad
2x35-40perc, szünettel
Csukás István Utazás a szempillám mögött című zenés mesejátéka egy kisfiú álmába kalauzolja a gyerekközönséget. Amikor megismerjük, Lackó az ágyában fekszik, egyedül érzi magát, elgurult üveggolyóját hiába keresgéli, s eközben elalszik. Álmában különös lények szólítják meg, szobája tárgyai szokatlan alakot öltenek, kinyílnak, feldőlnek, elemelkednek a padlótól, váratlanul áttetszőnek látszanak. A meseszoba minden részlete, szereplője Lackó hétköznapjaiból, olvasmányaiból a tévéből és a nappali eseményekből költözik az álmába, felvonul benne világának összes figurája, lénye és szereplője, ám a gyermeki fantázia a hétköznapoknál sokkal pompásabb, színesebb és izgalmasabb világot varázsol belőlük. Lackót utazási során egy hűséges, igaz barát, Hangya kíséri, akinek szeretete, tisztasága, önfeláldozása segíti őt közös kalandjaikban. A mesés utazás végére a megtalált üveggolyó örök barátokat szerez a kisfiúnak, akik ugyan csak az álomban elérhetők, de nagyon fontos dolgokat tanítanak neki. Az álombeli barátok sokat segítenek abban, hogy Lackónak majd teljesebb, boldogabb élete legyen, amiben ő is mások barátja lehet.
Az előadásban közreműködik: a Talamba Ütőegyüttes
A Zichy Színműhely előadása.
Erich Kästner:
A két Lotti
ifjúsági előadás
2018. július 20. (vasárnap) 18.00
Városmajori Szabadtéri Színpad
120 perc 1 szünettel
Ki ne ismerné a nyári táborban egymásba futó Lotte és Luise történetét? Találkozásukkor rögtön feltűnik nekik – és mindenki másnak is –, hogy mennyire hasonlítanak egymásra. Mintha csak ikrek volnának! Összedugják a fejüket, hogy a hasonlóság rejtélyét megfejtsék, így kiderül számukra, hogy valóban ikrek, csak szüleik kényszerű, korai válásukkor megosztoztak rajtuk, amikor ők még csecsemők voltak.
Most azonban nagylányok már: tudják, mi a teendő, hogy a felnőttek ballépését helyre billentsék. A terv vakmerő, de ők is azok. Nekivágnak tehát a nagy kalandnak, mert jobban tudják, hogy mi a legfontosabb egy gyereknek, illetve kettőnek. És egy felnőttnek, illetve kettőnek. Illetve mindnyájunknak.
A tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel ismét visszatér az egyik legkedveltebb ifjúsági történet a Városmajor színpadára.
A Budaörsi Latinovits Színház és a Múzsák Társulat közös előadása.
Görbetükör Társulat:
A csillagszemű juhász
gyerekelőadás
2018. július 22. (vasárnap) 10.30
Városmajori Szabadtéri Színpad
90 perc, szünet nélkül
Bergengóciában a palotában mindig mulatsággal telik az idő! Ám egyszer, csak a király hatalmasat tüsszent. Azután megint! És megint, újra és újra! Hiába bosszankodik, nem tudja abbahagyni. Mérgében úgy határoz, hogy amig el nem múlik a prüszkölése, az egész ország apraja-nagyja mondja csak el: ADJ ISTEN EGÉSZSÉGÉRE! A csillagszemű Juhász nem teljesíti a parancsot és ha ez nem lenne elég, még a csodaszép királylányt is feleségül akarja venni! Hogy mi lesz ebből?! Mesénkből kiderül, hogy a Juhász kiállja-e a veszélyes próbákat, és sikerül-e elnyerni a királylány kezét!
Járjunk együtt a végére, és aki tüsszent: ADJ ISTEN EGÉSZSÉGÉRE!
Szereposztás:
Csillagszemű Juhász: Ott József
Király: Pintér Gábor
Királylány: Schupp Gabriella
Katonák: Berecz György, Kovács Róbert
Udvari Bolond: Korcsmáros András
A Görbetükör Társulat előadása.
Magyar Népmese Színház:
Rózsavitéz
gyerekelőadás
2018. július 29. (vasárnap) 10.30
Városmajori Szabadtéri Színpad
100 perc, szünet nélkül
A Tündérkirály kiszemeli Rózsavitézt, lánya, Tulipánvirág számára. A lány mostohája, azonban saját lányának, Mákvirágocskának akarja a fiút. Furfangos próbákat eszel ki a banya, hogy Rózsavitéz ne vehesse el Tulipánvirágot. Muki, az obsitos katona azonban a fiatalok segítségére siet. Mégis menekülniük kell. Kalandjaikról és megpróbáltatásaikról szól ez a mese, és hogy mi lesz a megpróbáltatások vége, kiderül a meséből!
A társulatról: A Magyar Népmese Színházat a Zanotta Art Kulturális és Művészeti Egyesület hozta létre. Az Egyesület a magyar népmesékben rejlő filozófiai, erkölcsi és etikai útmutatások terjesztése mellett kötelezte el magát, mert meggyőződésük, hogy a magyar népmesékben olyan nélkülözhetetlen értékek vannak, melyek meghatározzák egy gyermek értelmi és érzelmi fejlődését, erkölcsi tartást adnak, és megerősítik a gyerekek identitását. Az Egyesület a határokon belül és a Kárpát medence magyarlakta területein tíz éve a magyar népmesék legértékesebb darabjait dolgozta fel.
A Magyar Népmese Színház előadása.