Hírek

Oldtimer Show 2016 Április 8-10

2016-ban új időszámítás kezdődik a budapesti Vasúttörténeti Pakban! Április 8-10-ig az Oldtimer Show Kft. most már „Oldtimer Show” néven rendezi meg a 2013-2015. között „Oldtimerek Hétvégéje” néven megismert veteránjármű rendezvényét. A névváltoztatás a színvonal további emelkedésére utal. Az eltelt 3 év alatt a rendezvény számos kiegészítő programmal és ingyenes szolgáltatással bővült. Örömmel jelentjük, hogy a rendezvény e téren ismét bővülni fog.

A 2015. októberi „Disznótoros Kolbászfesztivál”-on bevezetésre került „Fesztiválbusz” sikerén felbuzdulva, az Oldtimer Show-n is bevezetjük ezt a kényelmi szolgáltatást. Mit is jelent ez? A rendezvény teljes nyitvatartási idejében 90 fős, alacsonypadlós buszok (sárga és fehér) díjmentesen fogják szállítani az Oldtimer Show közönségét a Nyugati-Pályaudvar és a Vasúttörténeti Park között, oda-vissza folyamatosan a rendezvény teljes nyitvatartási idejében. A menetidő 8 perc. Szombaton és vasárnap az első járat 08:30-kor indul a Nyugatitól. Felszállás a Váci úti BKK buszmegállóban (híd mellett), a Westend bejáratához legközelebbi megálló (ki lesz táblázva). Ez a szolgáltatás teljesen ingyenes, de csak a rendezvény látogatói vehetik igénybe. (A két megállóhely között a Fesztiválbusz nem áll meg.) A felszállásnál nincs jegyellenőrzés. A leszállóhely a Vasútt. Park P1 parkolójában lévő 2-es bejárat előtt lesz. Ezen a helyen lesz egy lakókocsi jegypénztár, ahol a jegyeket meg lehet majd vásárolni, illetve az online vásárolt HOMEticket-eket is itt lehet beváltani belépőjegyre. A parkolók tehermentesítése érdekében kérjük a látogatókat hogy minél többen vegyék igénybe a Fesztiválbuszt. Jó hír az autósoknak is van: a P6 parkolót tovább bővítettük. Az autóval érkező látogatók számára a rendezvényhez tartozó ingyenes parkolóhelyek száma az eddigi 900-ról 1.100-ra nőtt. Száraz idő esetén a parkolók pormentesítéséről is gondoskodni fog a szervező. A parkolást továbbra is biztonsági őrök fogják irányítani, de a parkolók nagyobb biztonsága érdekében rendőrjárőrök is a segítségünkre lesznek 2016-tól. A rendezvény honlapján (www.oldtimershow.hu) a Magyar Vasúttörténeti Park BKV-val való megközelítésének lehetőségei is fel vannak sorolva: busz, villamos. MÁV info: az esztergomi vasútvonalon naponta 6-szor megállnak majd a vonatok a Vasúttörténeti Park megállónál. info: www.vasuttortenetiperk.hu/tortenet/megkozeleithetoseg Tehát a rendezvény helyszín vonattal közvetlenül elérhetővé vált.

Hotel info: Messziről érkező vendégeinknek szállásajánlatunk a Premium Apartmanház, mely a Vasúttörténeti parktól csak 800m-re van. Az Oldtimer Show vendégei 15% kedvezménnyel foglalhatnak szállást honlapunkról, vagy az alábbi linkre kattintva:http://premiumapartman.hu/oldtimer/

A jegypénztárnál minden felnőtt és nyugdíjas jegyhez Oldtimer Show emlékmatricát adunk ajándékba. Csokoládé akció! Mindhárom rendezvénynapon az első ezer látogató ajándék csokoládét fog kapni a jegypénztáraknál. Érdemes tehát már nyitásra érkezni az Oldtimer Show-ra! A gyerekeket az Orient csarnokban csokoládé szökőkút és csoki gyerekfoglalkoztató fogja várni. A belépőjegy felhasználásra is ajánlott odafigyelni, hiszen aki a jegy hátulján lévő nyereményszelvényre ráírja a nevét és az e-mail címét, az a Karos Klub Spa**** szállodájában vellness hétvégét nyerhet. (A nyertest e-mailben értesítjük, tehát az olvasható e-mail cím megadása elengedhetetlen!) A kitöltött belépőjegyeket a Kalandjárók Kiállítás területén lehet bedobni a gyűjtőurnába.

Az Oldtimer Show Kft. koncepciója, hogy a rendezvény területére belépők rengeteg ingyenes szolgáltatással és újdonsággal találkozzanak. A két park területén lévő 5db mosdó-WC együttes mellett kézmosóval ellátott mobil WC-ket is el fogunk helyezni mindegyik bejáratnál. A rendezvény területén továbbra is ingyenes a WC használat, az egészségügyi ellátás, a parkolás, a Fesztiválbusz, kóstolás a Gasztronómia utcában és rengeteg ingyenes gyerekprogram: ugrálóvár, légcsúszda, népi játszótér, arcfestés, íjászat oktatás, kézműves foglalkoztatók, fafaragás oktatás, nádsíp oktatás, kovácsműhely, vasútmodell és terepasztal kiállítás, hagyományőrző termelő eszköz interaktív kiállítás, Csabai Tájház múzeum és állatsimogató rengeteg állattal,

A felnőttek válogatott oldtimer autókban és motorokban gyönyörködhetnek majd!

Az idén 10 éves Oldtimer Show alkalmából rendkívüli kiállítási anyaggal készülnek a szervezők, külföldről Maserati, Bugatti és Audi versenyautókat hoznak az Oldtimer Show-ra. A motorkerékpár szerelmeseknek kihagyhatatlan lesz ez a hétvége! A motorkiállítás az eddigi legkomolyabb lesz, páratlan és eddig ismeretlen ritkaságok sorát vonultatjuk fel. Indian, Wanderer, Hendesron, Viktória, Horex és NSU exclusív modellek mellett egy BMW motorkiállítás. A kiállítócsarnokban sok-sok antik autó és motorkerékpár kerül majd bemutatásra. Az Oldtimer Show egyedülálló látványosságokkal szolgál: 100 évesnél idősebb oldtimer járművek és fakerekű autók. A 2016-os Oldtimer Show korelnöke egy 118 éves Panhard Levassor antik autó lesz. Európa számos országából érkező oldtimer gyűjtők járművei mellett az USA-ból érkező oldtimer autós kiállítója is lesz az idei Oldtimer Show-nak. Ezen kívül lesz busz és teherautó kiállítás, USA autó kiállítás, Youngtimer autó kiállítás, traktor és stabil motor kiállítás és gépindítások, katonai járművek, gőzmozdonyok és vasúti kocsik.

A Víztorony Parkban 3 napon át „Oldtimer Találkozó” is lesz. Ide a túrázás keretében az Oldtimer Show-ra saját OT rendszámos autóval és az 50 évesnél öregebb motorral érkező vendégek mutatják meg féltve őrzött kincseiket, a veteránjármű kedvelő közönségnek. Több mint 500db oldtimer jármű lesz látható a 10 hektáros rendezvényterületen!

Ráadás a „Kalandjárók Kiállítás”, melyen új lakókocsikat, hajókat és egyéb szabadidős célú járműveket mutatnak be a neves márkák magyarországi képviseletei. A vasárnapi „Tuningautó Kiállítás”-al a fiatalokat akarjuk a nosztalgia világához közelebb hozni. 2015-ben óriási volt ennek az újdonságnak a sikere! A retro helyszínen megjelenő extrém tuningautók és a csinos mosolygós lányok üde színfoltjai voltak a Víztorony Parknak. Ugyanitt lesz a Gasztronómia utca, ahol háztáji kolbász, sajt, méz, lekvár és egyéb háztáji kézműves ételekből lehet vásárolgatni. Az októberi Disznótoros Kolbászfesztivál után ismét itt lesz a lehetőség bevásárolni, a boltban nem kapható falusi háztájiból! Az ínyenc vendégek kézműves söröket, míves pálinkákat és prémium borokat kóstolhatnak, vásárolhatnak. A nagy parkban Kézműves Vásár is lesz, ahol népművészeti kerámiákat, szőtteseket, szíves mézeskalácsot, fafaragványokat és más népi mesterségeket képviselő iparművészek kínálgatják majd a portékájukat. A gyerekeknek lesz igazi „vurstli” és egy felújított játszótér. Mindkét parkban népies stílusú vendéglátó egységek és sütödék fognak gondoskodni a látogatók kiszolgálásáról.

A Vasúttörténeti Park minden interaktív programja üzemelni fog az Oldtimer Show hétvégéjén: kerti vasút, sínautó, lóvasút, hajtányok, mozdony fordítókorong és egy igazi gőzmozdony, amin próbautat is lehet tenni a masiniszta mellett. Az áprilisi Oldtimer Show valóságos Disneyland lesz a családosok és a nosztalgiakedvelők számára!

A kiállított veterán autók és motorok mind válogatott példányok. Az Oldtimer Show Kft. hitvallása a minőség és a sokszínűség. A kiállításon minden modellből csak 1-1 darabot állítunk ki. A beválogatott járművek mind bronzból készült Oldtimer Show hűtőrács díszplakettet fognak ajándékba kapni. Ezek közül is a legszebbek egy veteránjármű szépségversenyen lesznek megméretve, ahol összesen 31db szakmai és szervezői díj kerül kiosztásra. Az „Oldtimer Találkozóra” a rendezvény mindhárom napján lehet OT rendszámmal rendelkező járművekkel beállni, a mindenkori foglaltság függvényében. A Víztorony Parkba: 2-es és a 3-as bejáraton át juthatnak majd be az OT autók és az 1950’ előtt gyártott motorok, ahol a szervezők leparkoltatják a járműveket. Itt lehetőség lesz az oldtimer járművek tulajdonosainak a saját járművük utasterét és a motorját megmutatni a közönségnek. Felhívjuk a látogatók figyelmét, hogy mind a kiállításon, mind a találkozón résztvevő járművekhez hozzányúlni TILOS!!! A kiállítási részen a kordonokat átlépni TILOS!!! A találkozó részen az oldtimer jármű tulajdonosa dönti el, hogy az autóját megmutatja belülről vagy sem.

 

A rendezvény belépőjegy árai: felnőtt jegy 3.500Ft, gyerek és nyugdíjas jegy 3.000Ft (nyugdíjas igazolvány és a személyi igazolvány felmutatásával), családi jegy 9.999Ft (2 felnőtt és 2 gyerek együttes belépésére jogosít). 3 éves kor alatt a belépés díjmentes.

A jegyek a rendezvény helyszínén vásárolhatók meg, nyitvatartási időben az alábbi módokon: készpénz, bankkártya, SZÉP Kártya, Erzsébet Utalvány és Sodexo Utalvány. A jegyeket elővételben az ismert országos jegyirodákban, vagy interneten a www.ticketportal.hu oldalon lehet megvásárolni.

 

A látogatók informálására 2016-tól létrehoztunk egy „CALL CENTER”-t, melyet ápr. 4-én élesítünk. A központi információs vonalon (1/450-1497) általános, rendezvénnyel kapcsolatos kérdésekre válaszol majd a munkatársunk, nem egy automata fogja felvenni a telefont. Az érdeklődők e-mailes kérdéseit a CALL CENTER-es e-mail címünkre várjuk: Ez az ímélcím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

A rendezvényre belépők elfogadják a rendezvény házirendjét! A rendezvény házirendje minden bejáratnál és a www.oldtimershow.hu honlapon is olvasható. Felhívjuk a figyelmet, hogy a rendezvény területe nincs akadálymentesítve. A rendezvény teljes területén -beleértve a parkolókat is- bármiféle szórólap terjesztése TILOS! Az ingyenes szolgáltatások csak sorban állás után vehetők igénybe.

 

Jó szórakozást kíván a rendezvényhez az Oldtimer Show Kft.

 

részletes információk: www.oldtimershow.huwww.facebook.com /Oldtimer Show

kontakt: Ez az ímélcím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (üzleti) Ez az ímélcím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (szakmai)

 

 

TOP