Hírek

„Jobbító szándékkal" - gróf Széchenyi István szellemi öröksége a magyar kultúrában

 

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Fotóművészeti Tagozatának csoportos kiállítása a Kultúrkúriában

 

A kiállítást megnyitja Pelyach István történész 2016. szeptember 1-én 18 órakor.

 

Helyszín: Kultúrkúria, II. kerület, Templom u.2- 10.

 

A kiállítás megtekinthető 2016. szeptember 18-ig naponta 10-18 óráig.

 

225 évvel ezelőtt született az újkori magyar történelem egyik legnagyobb hatású politikusa, polihisztora, kulturális országépítője, Gróf Széchenyi István. Nem váratlanul lett azzá, aki, hisz a nagyvonalú, nemzedékekben való, az ország sorsát mindenek elé helyező gondolkodást családjától örökölte, mintegy szellemi hozományként. Mégis, ha csak címszavakban végigtekintünk a gróf életművén, szinte elképzelhetetlen mai eszünkkel is, hogy miképp fért bele ennyi minden, legfőképp ennyi hasznos, az ország sorsán jobbító ötlet, és megvalósítás ezen időszakba. A dunai és balatoni gőzhajózás, a Tisza szabályozása, a honi lovassport és lótenyésztés, a Magyar Tudományos Akadémia, a Lánchíd, Hitel, Világ, Stádium megírása, a közlekedés fejlesztése, az Állattenyésztő Társaság, a selyemhernyó tenyésztés, Buda és Pest egyesítésének szorgalmazása, a reformkori megegyezés egy nyughatatlan és folyamatosan tenni akaró ember képét vetítik elénk.

 

A MAOE pályázatára beérkezett alkotások olyan képi megfogalmazásokat tartalmaznak, amelyek közvetett vagy akár közvetlen módon utalnak arra a szellemi örökségre, kulturális hagyatékra, amelyet Gróf Széchenyi Istvánnak köszönhetünk.

 

 Kiállító művészek:

 

Agócs József

 

Baricz Katalin

 

Chochol Károly

 

Csák Miklós †

 

Dobóczky Zsolt

 

Gál András

 

Gáti György

 

Hupján Attila

 

Kerekes Zsuzsa

 

Kocsis István Tamás

 

Markovics Ferenc

 

Módos Gábor

 

Neumann Ildikó

 

S.Faragó Gyöngyi

 

Soltész Boglárka

 

Szél Ágnes

 

Szikszay Ágnes

 

Tóth József

 

Tulok András

 

Vajda János

 

Zsila Sándor

www.kulturkuria.hu

 

 

 

 

 

TOP