Hírek

Újból vetélkedhetnek a városismereti játékok kedvelői

 

Városismereti versenyt szervez ifjúsági (általános és középiskolás), felnőtt és családi kategóriában a JPM Történeti és a Természettudományi Osztálya, valamint a Mecsek Egyesület október 1-jén, szombaton. A részvevők természetjáró elődeink nyomdokain elevenítik fel a régi városismereti versenyt. Szeptember 22-éig várják 3-5 fős csapatok jelentkezését az összes korosztályban.

 

A 125 éve alapított Mecsek Egyesület jubileumi éve és a Múzeumok Őszi Fesztiválja alkalmából megrendezett versenyen indulók október 1-jén 8.30-kor a JPM Várostörténeti Múzeumától az Ágoston téren át Tettye felé veszik az irányt, utána a Király és Jókai utcán át a JPM Természettudományi Múzeumig sétálnak. A körülbelül 4 kilométeres távolságot a feladatok megoldásával együtt legfeljebb 3 óra alatt teszik meg.

 

A rendezvény célja, hogy a résztvevő csapatok megismerkedhetnek a nagy múltú természetjáró, értékmegőrző egyesület történetével és Pécs városnak – a verseny útvonala által érintett – más természeti és történelmi nevezetességeivel. A kreatív, játékos szellemi erőpróba során kincskeresés, illetve geocaching típusú feladatok is lesznek.

 

 

 

Szeptember 22-éig várják 3-5 fős csapatok jelentkezését általános- (10 év felettiek) és középiskolás, felnőtt (18 év felettiek) és családi kategóriában. (Az általános iskolás csapatok mellé 1 fő középiskolás kísérőt biztosítunk.) A jelentkezéshez a csapatnév, a csapattagok neve, születési ideje, valamint egy összekötő-tag e-mail címének és telefonszámának feltüntetése szükséges.

 

 

 

A gyülekezés, illetőleg az indulás időpontjáról a jelentkezők e-mailben kapnak értesítést. A célba ért versenyzők jubileumi jelvényt, a kategóriánként 1-3. helyezettek csapat/egyéni oklevelet, valamint múzeumi belépőket és kiadványokat, a támogatók által felajánlott értékes ajándékokat kapnak a JPM októberi kiállításmegnyitóján. Jelentkezni és bővebb információt kérni Varga Ágnes szervezőnél lehet (e-mail: Ez az ímélcím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., tel.: 30-257 5170). A versenyen mindenki a saját felelősségére indul.

 

 

 

Janus Pannonius Múzeum

 

TOP