Kép-zelet
Gyerek /Kor/Kép - Gyermek a magyar képzőművészetben c. kiállítás
INTERAKTÍV KIÁLLÍTÁS – gyerekeknek, szülőknek, nagyszülőknek és mindenkinek, aki valahogy viszonyul a benne élő gyerekhez: őrzi, keresi, vagy újra és újra felfedezi magában
Anya/Család/Modell/Iskola/Játék/Szegénység/Háború/Nosztalgia témái mentén
A magyar képzőművészet rendkívül gazdag szebbnél szebb gyermekábrázolásokban, ennek ellenére utoljára 1940-ben volt olyan tárlat, amely a gyermek hazai ábrázolásait mutatta be. Kiállításunk tehát hiánypótló vállalkozás.
Kiállításunk annak ered nyomába, hogy a gyermekről alkotott képzetek hogyan jelennek meg a képzőművészetben.
Boldogság, ártatlanság, szépség, szabadon szárnyaló képzelet, a valóságot átható játékvilág, ösztönös alkotóerő, jövő - a gyermekhez általában pozitív fogalmak sorát társítjuk. Több évszázad távlatában nyilvánvalóvá válik, hogy a gyermek fogalma, a gyermekkor megítélése történetileg változó. Az ördögi (dionüszoszi) gyermektől a romlatlan (apollói) gyermekig széles spektrumon mozog a megítélése. Hol felmagasztalták, az ember eszményi állapotaként tekintettek rá, hol pedig tökéletlen felnőttként bántak vele, akit szakadatlanul nevelni kell ahhoz, hogy a társadalom hasznos polgárává váljon. A képzőművészet érzékeny szenzorként követi ezeket a változásokat.
Az itt kiállított művek létrejötte során felnőttek „tartották kézben az ecsetet”: az ábrázolások természetesen a felnőttek szempontjából beszélnek a gyerekekről. A festőileg briliáns gyermekportrék nem árulkodnak a modell állás gyötrelmesen unalmas és fárasztó procedúrájáról. A gyerekkorról alkotott képek ösztönösen is a felnőttek saját gyerekségét, vágyálmait, nosztalgiáját tükrözik.
A felnőttvilág az idealizálás mellett előszeretettel moralizál is gyermek témájú zsánerképein, emellett gyakorta használja a gyermek alakját politikai és üzleti céljaira, hiszen a gyermeki kiszolgáltatottság hamarabb vált ki együttérzést, s így fokozza a szegénység vagy háborús pusztítás drámaiságát. Ahogy kívánatosabbá és kelendőbbé teszi az eladni kívánt termékeket is.
Kiállításunk négy évszázad távlatában mintegy 200 művet tár a közönség elé a magyar képzőművészet legszebb alkotásaiból. A festmények, grafikák, szobrok, fotók és videó-munkák a 17. századtól napjainkig készült műveken keresztül mutatják be a témát. Minden terem egy-egy témakört jár körül egymás mellé helyezve, ütköztetve, társítva különböző korok képalkotását az anyaságról, családról, nemi szerepekről, játékról, iskoláról, szegénységről, háborúról és a felnőttek nosztalgikus visszatekintéséről.
Kiállításunk a Budapesti Történeti Múzeum és a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál közös programja.
A kiállítás terében interaktív szigetek várják a gyerekeket, akik ezeken a pontokon valamely aktív tevékenység által értelmezhetik, „építhetik fel” saját családjukat, lakóterüket, illetve kipróbálhatják, hogy milyen rózsaszínben látni a világot, s a képeket.
Több családi, illetve gyerekprogram sorakozik fel a kiállítás mellé:
Gyere velünk múzeumba! Mini-tábor az őszi szünetben
2016. november 3. november 4. 8.00 – 16.00 (a két nap programja különböző)
Egész napos program/mini-tábor 8-12 éves alkotni szerető, képzőművészet iránt érdeklődő gyerekeknek. A kiállításhoz kapcsolódóan drámajáték és alkotó programok váltják egymást a nap folyamán.
Mivel játszottak, mit viseltek a gyerekek régen és ma? A családi hierarchia, szegények, gazdagok, iskola, tanulás, önállóság és ehhez kapcsolódó kérdések merülnek fel a művekhez kapcsolódó játékok és alkotó folyamatok során.
A gyermekek életmódja és a róluk alkotott fogalmak gyökeres átalakuláson mentek keresztül az elmúlt két évszázadban. Milyen a gyermekképmás? Más, mint amilyeneket a felnőttekről készítettek? Mások a lányok és a fiúk ábrázolásai? A gyerekek változó helye a családban, a társadalomban. Szegények és gazdagok, fiúk és lányok, miben különböznek?
Együttműködő Partnereink:
Café Budapest Művészeti Fesztivál
Kedd Animációs Stúdió
Csodák palotája
Pszichoforyou.hu
Izelítő a kiállítás anyagából
Szőnyi ISTVÁN: Anyaság, 1935
Anya és gyermeke a középkori Madonnákhoz hasonló beállításban, ám annál mégis közvetlenebb módon jelennek meg. Bensőséges módon karolják át egymást, megbonthatatlan, ősi egység kettőjüké. Amolyan archaikus idolok, moccanatlan örök támasztékai egymásnak, kölcsönösen egymást feltételező fogalmak: életet adó szülő, felnőtt és a gyermek. Mindketten a nézőre tekintenek, ölelésük védszövetségnek tűnhet a külvilág ellenében. Aki figyeli őket, a festő, maga is rajongó-szerető apa, aki Zsuzsa lányát és Péter fiát örökérvényű kompozíciók során tette halhatatlanná. De a látvány nem is egyike Szőnyi életből ellesett, életképeinek, hanem szimbolikus erejű összegzés: az anyaság profán ikonja.
Bernáth Aurél: Tükrös önarckép Marilival, 1945
Bernáth Aurél lányáról, Mariliról festett ciklusának különlegessége, hogy több művén nem édesanyja, hanem az apa kíséretében ábrázolja lányát. Az apa-gyermek ábrázolások viszonylag ritkák az európai művészet történetében, a magyar művészetben pedig szintúgy igen kevés példa van rá. Bernáth Aurél „férfi Madonna” képein egyértelműen a Szent József és a gyermek Jézus mintáját követi, szentséges együttesként ábrázolva magát újszülött gyermekével (Önarckép gyermekkel, 1936).
„Hadd valljam be itt kéretlenül, hogy iránta olyan meg nem szűnő és nem lankadó szeretet él bennem, aminek ereje még nekem is feltűnt néha.” – olvasható Bernáth Aurél, a 20. századi magyar festészet egyik legkiemelkedőbb alkotójának, „Lányomról” című, 1976-ban megjelent írásának legelején.
Román György: Vitorlás, 1932
Román György: Vitorlás című képe egyáltalán nem jellemző darabja életművének, hiszen ebben főként az élet kegyetlen jelenségeinek álomszerű, szürrealisztikus, erőteljes színvilágú, zaklatott, alapvetően nyomasztó festői megörökítésével találkozhatunk. Néha azonban feltűnnek, különösen akvarelljei között, békésebb témák is, ezek közé tartozik ez a parkban játszó gyermekeket megörökítő műve. Talán gyermekkori emlék, de utazása során szerzett élmény is állhat a mű hátterében. A nagy közparkokban – így a párizsi Luxembourg-kertben napjainkban is – lévő kisebb-nagyobb medencék, vízfelületek a gyerekek vitorlás játékaira kínáltak lehetőséget.
Erdélyi Mór: Szalag lépcső, 1910-es évek
Erdélyi Mór portréfényképészként kezdettől fogva sikeres és keresett volt, 1894-ben megkapta az udvari fényképész címet, a következő évben már Gödöllőn a királyi család tagjait fényképezte, és sorozatot készített az átépítés előtt álló budavári királyi palotáról is. A millenniumi ünnepségek idején minden jelentősebb politikai és társadalmi eseményen jelen volt, fotóit rendszeresen közölték az illusztrált lapok. Az 1900-as évek elejétől Erdélyi a fotográfia alkalmazásának új lehetőségeit kereste. Elsőként Európában kidolgozta a vetített képes szemléltető oktatás rendszerét, hiszen ahogy később egy cikkében megfogalmazta „valódi képet a világról a gyermek csak a fotográfia segítségével kaphat”.
Erdélyit éppúgy, mint számos kortársát, megihlették a modernizációval, városfejlesztéssel eltűnőfélben lévő városrészek. A Tabánt szenvedélyesen, szinte megszállottként fényképezte az 1900-as évektől az 1920-as évekig. Az 1920-as évek tabáni képeiről azonban elmondható, hogy ekkor Erdélyi már kevesebb utcaképet készített, jobban érdekelték a részletek, belépett a házak ajtaján, kapukat, belső udvarokat, lépcsőfeljárókat, embereket fényképezett.
Fehér László: Az emlékmű előtt, 1989
Fehér László festészetében a nyolcvanas évek végén tűnt fel a műveit azóta is meghatározó gyermek figurája, aki részint önarckép, részint maga az emlékezet mindenkori hordozója. Merengő, melankolikus alakja az emlékezet elvont terében bolyong, összekötő kapocs a felnőtt saját jelene és a töredékesen felidézett régmúlt romjai között. Testisége másodlagos, rendszerint a valóság más szintjén mozog, mint az emlékezet süppedő talajából kimeredő épületek díszletei. Fekete-sárga színei egyértelmű és konkréthordozói fénynek és árnyéknak. A gyerek a múlt összefüggő narratívájából kiszakadt képtöredék csupán, nem tudni, miként került oda, ahol most van, és hova vezet útja tovább. Egyetlen bizonyossága történetisége, az egymást követő generációk sorsszerű, háborúknak, üldözöttségnek kitett hányattatása, emlékezésre rendeltetett sorsa.
