Popcorn
THE AMERICAN LANDSCAPE: KELLY REICHARDT FILMJEI
Európai retrospektív vetítéssorozat 2016. április
Az amerikai függetlenfilmes világ egyedi stílusú alkotója, Kelly Reichardt, kivételesen egységes, kompakt életművet tudhat maga mögött. Érzékszerveket kényeztető, realista filmdrámáiban tökéletes egységet hoz létre forma és történetmesélés között, ahol egészen apró rezdülések is súlyos következményekkel járnak. Művészek és producerek jól bevált csapatával dolgozik évek óta; köztük a regényíró Jon Raymonddal, aki egy kivétellel mindegyik játékfilmjében közreműködött. Filmjeiben Reichardt a valódi és a metafizikai értelemben vett utazást járja körül. Időszerű témák, a társadalom peremén egyensúlyozó karakterek kapnak filmjeiben központi szerepet; alig hallható hangokat és szokatlan nézőpontokat előtérbe helyezve Reichardt arra kényszeríti nézőit, hogy minden apró részletre odafigyeljenek, ami a vásznon vagy a vásznon kívül történik. Első filmje, a River of Grass (Fűfolyó) ravasz, fekete humorával egy különleges alkotó bemutatkozása. A film az 1994-es Sundance Filmfesztiválon debütált. Második játékfilmjére, az Old Joy-ra (Megfáradt öröm) már a nemzetközi filmes világ is felfigyelt: a Rotterdami Filmfesztiválon mutatták be 2006-ban, ahol első amerikai filmesként el is hozta a fesztivál Tigris-díját. Azóta Reichardt filmjei állandó szereplői a nemzetközi fesztiváloknak: a Wendy and Lucy (Wendy és Lucy) premierje Cannes-ban, az Un Certain Regard-szekcióban volt 2008-ban, a Meek’s Cutoff (Járatlan út) 2011-ben, a Night Moves (Sötét húzások) 2013-ban volt cannes-i versenyfilm. A 2015-ös Torontói Filmfesztiválra első filmjének felújított változatával érkezett, legújabb filmjének, a Certain Women-nek pedig az idei, 2016-os Sundance-en volt a premierje.
Ez az európai vetítéssorozat az alkalomból kerül megrendezésre, hogy felújított formában Amerikában idén újra mozikba kerül Reichardt elsőfilmje, a River of Grass. A turné másik apropója a rendezőnő legújabb filmjének európai fesztiválpremierje, amelynek előkészítéseként a programban Reichardt első öt filmjét vetítik le. Az utazó retrospektív öt városba látogat el, ahol a filmek mellett különleges programokra is sor kerül, amelyeken személyesen részt vesz a rendezőnő is. A vetítéssorozat Prágában indul, a Szvetozor és Aero mozikban, ahol a nézők részt vehetnek egy COME.BACKSTAGE-találkozón Kelly Reichardttal és Carlo Chatrian olasz filmkritikussal, aki egyben a Locarno-i Filmfesztivál művészeti igazgatója is. A turné ezután további vetítésekkel és közönségtalálkozókkal folytatódik: Varsóban a Kino.LAB és az Ujazdowski Kastély Kortárs Művészeti Központ szolgál a programok helyszínéül, Budapesten a Toldi Mozi, Berlinben az Arsenal, Film- és Videóművészeti Intézet, ahol egy Revolver Live!-beszélgetésre is sor kerül, majd Bécs következik, ahol az Osztrák Filmmúzeum ad otthont az eseménynek. Ezt követően a filmek Európa további városaiban is bemutatásra kerülnek.
A vetítéssorozat szervezője a Comeback Company, a Cinema Aero és az Oscilloscope Laboratories közreműködésével, támogatói a prágai Amerikai Nagykövetség, a Trust for Mutual Understanding és a Cseh Állami Filmalap. További partnerek a CEC ArtsLink, a Kino Lorber, a Filmbox, és a Cseh Filmközpont.
(A filmeket rendezte Kelly Reichardt; program és jegyzetek a filmekhez: Irena Kovarova)
RIVER OF GRASS -- FŰFOLYÓ (1994, 81p)
Kelly Reichardt már első filmjében megteremtette azt az összetéveszthetetlen atmoszférát, amely minden művét áthatja és egyben nagyon magasra tette a mércét minden későbbi munkája számára. Ami különleges itt, az a búvópatakként megcsillanó fekete humor, a főhősök kilátástalan helyzetének egyedi megközelítése, a háttér pedig a floridai Everglades tájaira jellemző fojtó hőség és a vakító fény. A cím az Everglades vidékének indián neve: Fűfolyó. A River of Grass egy harmincas éveiben járó háromgyerekes anya története, aki a lélekölő egyhangúság elől menekülve szakít előző életével és maga mögött hagyja családját. Izgalmakra szomjas és nyughatatlan, amikor egy helyi kocsmában összeakad egy éretlen fiatal férfival, egy másik kallódó emberrel. Egy pillanat alatt felpörögnek az események; egy ügyetlen “bűneset”, egy elveszett, majd megkerült fegyver, engedékeny szülők és kétbalkezes rendőrnyomozók bonyolítják az alaphelyzetet. A csetlő-botló páros hamarosan menekülni kényszerül, de arra is alig képesek, hogy a megyehatárt átlépjék. Hajszálpontos időzítéssel kibontott történet a középosztály szorongásairól, amelyet csodálatos látvány és kameramozgás tesz teljes egésszé. A főszerepben Larry Fessenden (a film vágója és producere) és Lisa Bowman.
— “ez a film nem földhözragadtaknak való” J. Hoberman, Village Voice
OLD JOY -- MEGFÁRADT ÖRÖM (2006, 83p)
Két régi jóbarát hétvégi sátorozásra indul az oregoni erdőkbe. Az egyikük hű maradt ifjúságuk szabad és konvencióktól mentes életstílusához és semmi olyan döntést nem hoz, amit ne tudna visszacsinálni. A másik megállapodott: megnősült és hamarosan apa lesz. Aktív szerepet vállal lakóközösségében, ugyanakkor aggodalommal figyeli portlandi otthonában a változásokat, amit a hipszterek és az újonnan beáramló tőke okoz. A rádióból folyamatosan az Air America-csatorna szól (liberális beszélgetőműsorokat sugárzó adó, amely 2004 és 2010 között volt aktív Amerikában), ő pedig feszülten hallgatja a műsorvezetőket és vendégeiket, akik arról vitáznak, mi lehet az oka az USA szeptember 11-e utáni hanyatlásának. A kiruccanás során a két barát nehezen talál olyan közös témát, amely ne okozna feszültséget kettejük között és a hétvége mindkettőjükben kellemetlen és furcsa érzéseket kelt. A film végére elválik, hogy nyíltan összecsapnak-e vagy felfedezik, mi az, ami még összeköti őket. A táj természetes szépségét a Yo La Tengo zenéje emeli ki, míg az egyik főszereplő, Will Oldham, aki egyébként Bonnie Prince Billy néven futott be énekes-dalszerzőként az Egyesült Államokban, tehetséges karakterszínészként mutatkozik be ebben a bensőséges hangulatú, finom filmben.
WENDY AND LUCY -- WENDY ÉS LUCY (2008, 81p)
Reichardt harmadik filmjét olasz neorealista drámákhoz hasonlították, a New York Times kritikusa, A. O. Scott “csendes hírnöknek” nevezte, amely a kemény idők, a válságsújtotta évek közeledtére figyelmeztetett. Éles ellentétben a hollywoodi álomgyár futószalagon készülő, bombasztikus kasszasikereivel, amelyekkel a világ minden táján elárasztják a mozinézőket, Reichardt filmjei olyan emberekről szólnak, akik, sokszor saját hibájukon kívül, hirtelen a társadalom szélére sodródva találják magukat. Ebben a minimalista drámában a főhősnő, Wendy, autóba ül a kutyájával, hogy egy jólfizető állás reményében elvezessen egészen Alaszkáig, a haltenyésztő telepekre. Amikor lerobban a kocsija, még mélyebbre süllyed elkeseredésében, ami végül a teljes összeomlás veszélyével fenyeget. A film olyan témákat feszeget, mint a nehéz sorsú emberek közötti együttérzés és nagylelkűség; Reichardt azt kutatja, hol van a határ, mennyire komoly lehet az emberek egymás iránt érzett kötelességtudata, amikor mindenkit megtépáznak a kemény idők. A rendezőnő első közös munkája Michelle Williams-szel lehetőséget adott a színésznőnek a művészi kiteljesedésre, míg Reichardt ezzel a filmjével egyértelműen a letisztult, realista drámák mesterévé vált.
MEEK’S CUTOFF -- JÁRATLAN ÚT (2010, 104p)
Oregon, 1845. Egy csoport telepes felfogad egy Steven Meek nevű férfit, hogy vezesse el őket Missouriból a Cascade-hegységen át nyugatra, ahol teljesülhet az álmuk és földet szerezve meggazdagodhatnak. Elkísérjük őket embert próbáló útjukon, amely a dús füvű lankákról a kiszáradt, poros, szeles és könyörtelen sivatagba vezet. Jeff Grace hátborzongató, légies zenéje gyönyörűen olvad egybe a természet hangjaival és az ökrösszekerek kerekeinek nyikorgásával. Reichardt három nőt helyez anti-Westernjének középpontjába, ők mesélik a történetet. A rendező és forgatókönyvírója, Jon Raymond, korábbi közös filmjeikkel ellentétben itt teret adnak a reménynek és megteszik a sztori fő mozgatójának. A telepesek már nem bíznak meg Meekben, akiről nemcsak az derül ki, hogy nem ismeri a vidéket és miatta tévednek el a veszélyes tájakon, de félelmet és bizalmatlanságot szít köztük és egy indián vándor között, pedig ő az egyetlen, aki talán el tudja őket vezetni biztonságos vidékre. Michelle Williams, Paul Dano, Zoe Kazan és a szereplőgárda többi tagja élethűen ábrázolja a telepesek küzdelmes hitét, és azt, hogyan próbálnak emberek maradni a keserves megpróbáltatások súlya alatt, az életben maradásért való konok küzdelemben.
NIGHT MOVES -- SÖTÉT HÚZÁSOK (2013, 112p)
Ebben a borzongató történetben a legdrámaibb fordulatok éjszaka történnek. Három radikális környezetvédő Oregonból úgy próbálja felhívni az emberek figyelmét a Föld pusztulásának fenyegető veszélyére, hogy végletes szabotázsakcióra szánják el magukat. Lépésről lépésre követjük a három fiatal tervének megvalósítását, ahogy a magasztos cél érdekében mindhárman azt teszik, amihez a legjobban értenek: vezetőjük, egy biogazdálkodás elszánt tulajdonosa terveli ki az egészet, társa, egy leszerelt tengerészgyalogos a robbanóanyagokhoz ért és a rombolás iránti vágy fűti, míg a csapat nőtagja a költségeket állja. Az eszes lány kedves arca és ártatlan tekintete remekül oszlatja el a gyanút a harcos környezetvédőkről. Azzal azonban nem számolnak, hogy tettük milyen váratlan következményekkel jár majd. Reichardt, aki ezen a forgatókönyvön is Jon Raymonddal dolgozott, a legjobbat hozza ki nagyszerű színészeiből: a három főszereplő Jesse Eisenberg, Dakota Fanning és Peter Sarsgaard.
Zeneszerzője, Jeff Grace, újabb tökéletes filmzenét írt ehhez a naturalista, szarkasztikus, nagyon mai drámához.
